DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
12:16

Szűk fél óra munka után szállítják az Astont, mindjárt folytatódik az edzés! Mondjuk bő tíz perc maradt csak...

Ez a vége, Hamiltoné az első hely! Köszönjük a figyelmet, remélhetőleg a második edzés már eseménydúsabb lesz majd.

A vége durvára sikerült! Ocon leterelte a pályáról Norrist, nagyon veszélyes pillanat volt.

Verstappen nem tudja megelőzni Hamiltont, csak a második, Leclerc pedig a harmadik - óriási a forgalom, ez is sok mindent befolyásol. Az idő közben lejárt.

Verstappen csak a harmadik!

Már Sainz is vezetett, aztán Bottas, most éppen Hamilton...

Leclerc átveszi a vezetést!

Most lett zöld jelzés, de igazából egy felvezető és maximum két gyorsabb körre van idő, másra nincs.

Valami elektromos gond van, nem nyúlnal hozzá az autóhoz, Aston-mérnök ment ki gyógyítani - ezért az indokalatlannak tűnő hosszú szünet.

A szurkolók létszámára aligha lesz panasz a hétvégén...

Már csak 27 perc és még mindig nincs akció - gyakorlatilag csak belekóstoltak a pilóták a pályába, egyelőre komoly hiányérzetük lehet.

Christian Horner "mini Suzukának" nevezte a pályát - egyelőre egyet tudunk vele érteni.

Vettel nem hagyja másra a munkát továbbra sem.

Kissé érthetetlen, a pálya teljes egészében el van foglalva, mindenki a bokszban ül az "oltogató" Vettelt leszámítva, mégis csak sárga zászlót jeleznek és megy az óra.

Piros zászló! Vettel alatt megállt az Aston, a sportbírók nyugodtan nézik, ahogy a német pilóta egymaga tűzoltósat játszik. Áll az edzés.

Hoppá, nem. Lando Norris az élen, de Verstappen egy tizeden belül van hozzá képest.

15 perc után egyébként Verstappen vezet, de Bottas csak 76 ezreddel lassabb nála.

Helyszíni információ: a szél elég sok homokot szór be a pályára, meglehetősen trükkösek lehetnek a tapadási viszonyok már csak emiatt is.

Öhm, hát, ők lehet, hogy nem jutnak be időben...

Pierre Gasly is megcsúszott, majd valahol elhagyta a bal oldali visszapillantóját...

A rövid, gyors, nagyon kanyargós és szűk pályán óriási gondot okoz a forgalom - ezt érdemes feljegyezni holnapra, az időmérőn is lehetnek ebből gondok. Előzési pontokat pedig nem nagyon látni...

Vettel motorporblémákra panaszkodik, a csapat az MGU-K-t okolja.

Nagyok a szintkülönbségek, a dőlések is erősek, nehéz végigtalálni gyorsan.

Jó, Ocon is rögtön megforgott, lesznek itt még izgalmak...

Yuki Tsunodának nagyjából egy perc kellett az első megforgáshoz.

Közben pedig zöld jelzés, indul az edzés!

Balogh Tamás kollégánk bonyolult matematikai képleteken, szakmai hozzáértésen és hasraütésen alapuló tippje a pole-pozíciós időre: 1:10,347. Már csak azért is rögzítjük ebben a cikkben, hogy később a fejére olvashassuk.

Ezeket a gumikat hozta a Pirelli:

Sok kérdés merülhet fel a  hétvége kezdetén, ezek közül az egyikről eddig kevesebb szó esett: Silverstone-ban és a Hungaroringren sem derült ki igazán, hogy versenyben mit tudnak a Mercedes fejlesztései a Red Bull ellen, Spát pedig hagyjuk is ebben a tekintetben. Vajon most?...

Köszöntjük kedves olvasóinkat, szokatlan módon egy zandvoorti F1-es edzésről szóló élő szöveges közvetítésünkben!