DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
12:32

Amíg csendes időszak van, néhány hír máról: a tervek szerint mégsem lesz 23 verseny idén.

Így alakult az első tíz. Köszönjük, hogy velünk tartottatok, hamarosan jövünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal.

Letelt a hatvan perc, vége az edzésnek. Néhányan még köröznek a belga aszfaltcsíkon.

Ez inkább egy driftverseny Norrisnak, aki korábban ragaszkodott ahhoz, hogy a pálya elég száraz. A tempója azonban elmarad a többiektől, így vissza is tér a bokszba.

Bátraké a szerencse: Lando Norris slickeken! Méghozzá a leglágyabb keveréken.

Az utolsó öt percre fordulunk. A legjobb három (Verstappen, Perez, Hamilton) már ki is szállt az autóból. Túl sok változást a sorrendben minden bizonnyal nem lesz.

Egy kis helyzetjelentés az F1-től. Megtaláljátok a versenyautót?

Méghozzá így.

Sárga zászló, de csak egy pillanatra: Pierre Gasly megpördült.

Íme az előbbi összehasonlító grafika a Red Bull-pilóták között.

A szektoridőket látva túl sok javítás már nem várható, a versenyzők elkezdtek a hosszabb etapokon dolgozni. 

Az utolsó negyedórához érkezett az edzés, az állás jelenleg: Verstappen, Perez, Hamilton, Norris, Ocon, Stroll, Gasly, Vettel, Russell és Alonso. Az Aston Martin, az AlphaTauri és az Alpine továbbra is erősnek tűnik.

Úgy tűnik, a körülmények mégsem olyan rosszak, a pályán lévő versenyzők továbbra is az intereken köröznek. Itt-ott mintha a kék eget is lehetne látni már.

Leclerc közben azt az információt kapja, hogy nem várható több eső.

Egy kis pályán kívüli kép is Alonso szemszögéből.

Sainz jelent is: az átmeneti esőgumik már kevésnek bizonyulnak, újfent túl sok víz áll a pályán.

Néhány pilóta visszatér a pályára. Verstappen épp most teljesített egy installációs kört, de a Ferrarik is elhagyták a bokszot.

Itt is az F1 megerősítése: 22 verseny várható idén!

A többség visszatért egy szusszanásnyi pihenőre a bokszba. Ahol egyébiránt ettől a hétvégétől kezdve változik a munka. A Magyar Nagydíjra tervezett, lelassított bokszkiállások ugyanis a mostani hétvégétől lépnek életbe.

Verstappen és Perez a szektorokon is megosztoztak.

Újabb friss Daniel Ricciardo mérnökétől: több esőre számítanak.

Letelt az edzés harmada, az állás pedig: Verstappen, Perez, Hamilton, Norris, Stroll, Gasly, Vettel, Russell, Alonso és Bottas.

A szokásos élmenők mellett érdemes megemlíteni a 6. helyen tanyázó Pierre Gaslyt, aki már tegnap is meglepően jól ment, illetve a két Aston Martin, akik szendvicsbe fogják a franciát. Ők is jobbnak tűnnek eddig, mint tegnap.

Csapattársa pedig követi őt. 947 ezredes lemaradással Perez a második.

Verstappen átveszi a vezetést, több, mint egy másodperccel gyorsabb Hamiltonnál.

Norris friss jelentése szerint elkezdett száradni a pálya. Ki tudja, talán még slickeket is láthatunk a legvégére?

Az első gyorskörök teljesítve, ezek alapján pedig, 15 perc után Hamilton az élen, Perezzel és Norrisszal a háta mögött.

Ez pedig szintén egy új grafika, egy kis összehasonlítás.

Verstappen is pályán, szintén a zöld oldalfalú Pirelliken, első próbálkozása pedig csak a 7. helyre elég.

Közben Hamilton az élen, 1:57.996-os idővel.

Íme a körülmények Fernando Alonso szemszögéből, az F1 legújabb kameraállásából.

Két rövid sárga zászló egymás után. A gyorskörön lévő Bottas és Vettel is a menekülőútra kényszerült. 

Az első mért körök is érkeznek, egyelőre bőven két perc fölött.

Érkeznek a "nagyok" is, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is kigurult az intereken. Közben Mazepin is megcsúszik.

Egyelőre a két Haas, a két Williams, a két Ferrari, valamint Alonso, Stroll és Raikkönen a pályán.

Russell le is szaladt a pályáról, szerencsére a bukótérbe csúszott ki, és mehet is tovább.

A Haasok az esőgumikra voksoltak, mindenki más az intereken teljesíti az installációs kört.

Esteban Oconnal a nyomában. Többen is rögtön kihajtanak a bokszból, hogy letapogassák a pályát.

Zöld lámpa, és George Russell máris a pályán, intereken.

Íme a jelenlegi időjárás.

Most éppen elállt az eső, de 90% esély van arra, hogy a következő egy órában ez nem marad így.

Tegnap folytatódott a szokásos Mercedes-Red Bull csata. Az első szabadedzést a születésnapját éppen ma ünneplő Valtteri Bottas nyerte, a délutáni gyakorláson azonban már az autót törő Max Verstappen volt a leggyorsabb.

Alig pár perce ért véget az F3 első sprintversenye, mely majdnem egyórás csúszással vette csak kezdetét a körülmények miatt. A pálya továbbra is vizes.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Belga Nagydíj harmadik és egyben utolsó szabadedzésén!