DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
11:39

Bottas rögtön kapott egy tartalék első szárnyat, miután az eredeti megsérült. A finn az egyik kanyart kiszélesítve ráhajtott a rázókő mögött elhelyezett apró "hurkákra", amelyeken csúnya ütéseket mértek az autóra.

Leng a kockás zászló, már csak a megkezdett köröket fejezhetik be a pilóták. A Mercedes fölényével zárult az első szabadedzés, a részleteket perceken belül egy összefoglalóban közöljük. Köszönjük a figyelmet, folytatás ma délután!

Mindenki a fejét leszegve végzi a saját dolgát, így jelentősebb események nélkül zajlik az első szabadedzés utolsó 20 perce. Az élen továbbra is Bottas áll, őt Hamilton, Verstappen és Perez követi. Ocon felugrott az ötödik helyre, ami pozitív az Alpine szempontjából.

Vettel újra a pályán, egyben van az autója. A német kilenc körnél tart, a legjobb ideje 1:36.387.

Az agresszív rázókövek mellett egy másik fejfájást okozó faktor ezen a pályán a bukóterek durva felülete. A kék és piros festésű felületek a megpördülő autók lelassítására szolgálnak, hátrányuk azonban, hogy pillanatok alatt tönkrevágják a gumikat. Sainz jobb elsőjén olyan sérülést ejtettek, mintha késsel vágták volna fel a Pirellit.

E4KCCzeXwAMNKhz

Eltelt fél óra, nézzük az állást. Bottas ezekben a másodpercekben ugrott az élre, így 1:33,448 a jelenlegi mérce.

fp1-felido

Hoppá, az eddigi legnagyobb kicsúszás! Vettel a hármas szektorban közepes tempóval megpördült, és háttal a falnak ütközött. A hátsó szárny megtört, de komolyabb sérülés nem látható az autón. Egyértelmű, hogy nagyon alacsony a pálya tapadása. Vettel is önerőből visszatért a bokszba.

Az Aston Martin jelentős méretű áramlásjelző szerkezetet szerelt Vettel első szárnyára. Mondhatnánk úgy is, hogy két mini Eiffel-tornyot épített.

E4J64kfWYAQP1bS

Többen rögtön a pályára hajtottak, Mick Schumacher pedig egy megpördüléssel nyitott. Egy kemény keverékű szettet kockásra koptatott, és az autó jobb elejével a hármas kanyar melletti falat is érintette, de önerőből visszatért a bokszba.

Egy perccel később Yuki Tsunoda a célegyenes ráfordítóban pördült meg, de kevésbé drámai módon. Ő a falat sem érintette.

Zöld zászló, kezdődik a visszaszámlálás!

A Williamsnél tesztpilótaként tevékenykedő Roy Nissany ma újabb lehetőséget kap a csapattól, hogy F1-es autót vezessen. Ő is ott lesz a pályán, de mielőtt autóba ülne, megmutatta, hogyan néz ki egy vezetés előtti bemelegítés. Az izraeli származású pilóta George Russell helyére ugrik be,

Üdvözöljük olvasóinkat az F1 idei franciaországi fordulóján! A mezőny már készen áll az első 60 perces gyakorlásra, ami tíz perc múlva veszi kezdetét.