DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
16:10

Zöld a lámpa, már jöhetnek az autók!

Az utolsó percbe léptünk, úgyhogy Hamilton sikerével búcsúzunk, köszönjük a figyelmet - jövünk az összefoglalóval, aztán hozzuk a nap legérdekesebb híreit, nyilatkozatait, véleményeit. Holnap pedig következik a harmadik szabadedzés az időmérő!

Egy érdekes adat: a versenytempót tekintve Verstappen körönként négy tizeddel gyorsabb etapot fut jelenleg Pereznél.

Szektoridők. Alonso!

A kissé unalomba fulladó gyakorlás vége felé azt azért megállapíthatjuk, hogy az Alpine várakozáson felül teljesített most, hiszen az ötödik-hatodik helyen állnak Alonso-Ocon sorrendben.

Mick Schumacher alatt átmenetileg megállt a Ferrari-motor, de menet közben sikerült megoldania a problémát mérnöki segítséggel, már ismét normál tempóban halad.

Úgy tűnik, hogy most már a versenyszimulációk zajlanak, sárga szektorok, lassú körök jellemzik az autózást - Hamilton talán idén először az élen zár egy szabadedzést?

Azért ez a hullámvasút nem egyszerű...

Perez csak a tizedik a lágy gumikon, a mexikói nem tudott még jó kört futni ezen az edzésen.

Verstappen a második helyre ugrik fel, de nem tudja megverni Hamiltont - nem akarunk még nagy következtetéseket levonni, de eddig elég erős a Mercedes...

A pilóták nagyon feszegetik a határokat, most alig van tiszta kör, szinte mindenki lecsúszik valahol. Latifi hibázott legnagyobbat, de a kavicságyból vissza tudott jönni. 

Az edzés előtt tettük fel a kérdést, hogy a McLarenek vajon tudnak-e javulni az első gyakorláshoz képest - nos, nem, jelenleg a 10-11. helyen állnak Ricciardo-Norris sorrendben.

Hamilton megérkezik, 1:19,8-cal az élen, ez először fordul elő a nap folyamán.

Szóval így állunk most:

Verstappen autóját megcsinálták és egy extra utolsó szektorral át is veszi a vezetést!

Az Aston Martinok egyelőre nincsenek a top tízben, Lance Stroll pedig jóval gyorsabb Sebastian Vettelnél.

Közben ismerkedhetünk a pályahatárokkal is, Yuki Tsunoda egyik körét veszik el emiatt. 

Az első körök után érdekes módon megint óriási a különbség Mick Schumacher és Nyikita Mazepin között: a német 1,7 másodpercet ver csapattársára.

Megvannak az első mért körök, most is Bottas vezet Sainz, Hamilton és Perez előtt - a Ferrarik megint jól mennek...

Verstappennek gondja van, a hátsó fékköre meghibásodott.

Amúgy Bottas 1:19,6-tal húzta be az első edzést, ehhez érdemes viszonyítani.

Egyelőre Leclerc az élen 1:21,2-vel.

A szél most is megnehezíti a mezőny dolgát, főleg a dimbes-dombos pálya miatt. 

A hírek szerint 17:00-kor így is véget ér majd a gyakorlás. 

Tíz percet csúszik a szabadedzés kezdete, van némi gond a pályával.

Az első edzés egyik poénos jelenete: Sebastian Vettel elfelejtette, hogy melyik csapatnak is dolgozik.

 

Nagy kérdés, hogy az első edzésen halovány McLaren most feljebb tud-e kapcsolni, hiszen Lando Norriséktól többet várnánk ahhoz képest az eddigi két versenyhétvége alapján.

Az első gyakorláson Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, minimális különbséggel előzte meg a gumijaira panaszkodó Max Verstappent, de kiemelkedően jól ment Charles Leclerc, Pierre Gasly és George Russell is, Lewis Hamilton viszont csak az ötödik helyen zárt. 

Köszöntjük kedves olvasóinkat, 16:00-kor kezdetét veszi a Portugál Nagydíj második szabadedzése, amely a lassan már megszokottak szerint egy órán keresztül tart majd.