DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
13:08

Ocon átveszi a vezetést 2:06,1-gyel, de vannak még 2:13-as körök is, elég nagy a szórás.

Aztamindenit... eszméletlen időmérő volt! Köszonjük a figyelmet, rögtön hozzuk az összefoglalót, illetve a nyilatkozatokat!

Elképesztő, Stroll a pole-pozíciósunk! Verstappen a második nem egészen három tizedes hátránnyal, kicsavarta ezt a kezéből a kanadai! Perez pedig elrontotta a végét, neki állt a Q3, de csak a harmadik - Albon a negyedik, Ricciardo az ötödik, Hamilton a hatodik, Bottas pedig csak a kilencedik.

LANCE STROLLÉ A POLE! LANCE STROLLÉ A POLE!

A Mercedesek csak a 7-8. helyen!

Verstappen a második, de nem elég! Perezé a pole?!

Racing Point 1-2! Perez két másodperccel vezet, eltűnt Verstappen!

Raikkönen a harmadik, Verstappen is kijött az interekért. 

PEREEEZ! A Racing Point mexikóija megveri Verstappent! Felrakta az inter gumikat elsőként és bejött!

Megvannak az első körök, Verstappen tempója érthetetlen. Másfél másodperccel vezet, a második Stroll, a harmadik Bottas pedig már négy másodperc feletti lemaradásban van. Igen, négy másodperc!

Indul a Q3, vajon végig tudja-e vinni parádés formáját Verstappen?

Idén először fordult elő, hogy mindkét Alfa Romeo bejutott a Q3-ba.

Verstappen döbbenetes... egyelőre rommá veri a mezőnyt! Raikkönen és Giovinazzi is elképesztő, Albon is jó, Stroll is remek - vége a Q2-nek, kiesett mindkét Ferrari (Vettel megelőzte Leclerc-t), mindkét McLaren, illetve Gasly!

Vettel kiesik, másodpercek vannak a Q2-ből!

Verstappen két másodperccel veri Albont, de utóbbi sem panaszkodhat, mert ő a második! Igen, Verstappen ennyire jó most...

Verstappen már 1:53-as körrel az első, brutális... Perez a második, majd Bottas, Hamilton, Stroll és Raikkönen.

Stroll óriási körrel átveszi a vezetést! Bottas is bejön Verstappen elé harmadiknak, Hamilton viszont csak a hetedik.

Albon az élen, négy tizeddel Verstappen előtt!

Raikkönen a második egy tizeden belül!

Verstappen ismét az élen az első körök után, őt Perez és Stroll követi, majd Bottas hat tizedes hátránnyal negyedik, Hamilton viszont közel három másodperc lemaradással ötödik, onnantól nagy a szakadék.

Megy a Q2, most már talán nem lesznek ilyen szünetek...

Közben viszont voltak itt sárga zászlók, szinte folyamatosan, úgyhogy mindenkit vizsgálnak, aki javított - talán csak Verstappen 1. helye fix, ő ment elöl. 

Vége a Q1-nek! Verstappen óriásit ment, de Albon, Raikkönen és Vettel is! Hamilton a 14., kiesett a két Haas, a két Williams és Kvjat. 

Ocon nem javít, maradt hatodik!

Albon a második, Raikkönen is jó, Vettel is, megveri Leclerc-t, jön mindenki, rengeteget gyorsult a pálya, súlyos másodperceket javított mindenki a korábbi időkhöz képest...

Verstappen 8,5 másodpercet ad Oconnak, ő az első!

Zöldülünk, három és fél perc maradt a Q1-ből! (ami egy órája tart)

Másfél perc és folytatódik az edzés, de már nagyon kevés idő lesz hátra, gumit melegíteni kb. nincs idő, mire lesz ez elég?

Megint piros zászlló! Grosjean elássa magát a sóderágyban! Három és fél perc maradt mindenkinek - tényleg bajban lehet Leclerc és Verstappen!

Leclerc-nek sietnie kell, mert kieső helyen áll, de Verstappen is ott lesz, ha Leclerc javít.

Zöld jelzés, megy az óra, jönnek az autók is!

Na! Öt perc múlva újraindítják az időmérőt, ébresztő!

jaj_1

A 7-es és a 12-es kanyart tisztítják, úgyhogy borzasztó lassan zajlanak az események.

Most kissé érthetetlen, hogy mi történik - régóta elállt az eső, semmi infó, az autók sehol...

Eddig ő a leggyorsabb:

Maylander a pályán, alatta is nagyon csúszkál az autó, de van rá esély, hogy hamarosan érkeznek a versenyautók is.

Egyébként elállt az eső, de Maylander mégsem jön, megállt a bokszutca végén.

Maylander érkezik a pályára feltérképezésre.

Amúgy kb. ez volt:

Hivatalos információ szerint húsz percig nem nagyon lesz változás az időjárásban. Ez így hosszú lesz...

Nincs mit tenni, várunk - hogy meddig, az kérdés...

Martin Brundle szerint azért van piros zászló, mert a helyzetnek nincs köze az egyéni képességekhez, csak a szerencséhez.

Ilyen állásnál szakították meg az edzést:

6:56 van hátra a Q1-ből, de most megállt az óra - nem történt semmi különös, egyszerűen a körülmények alkalmatlanok a versenyzésre.

Piros zászló!

A Ferrarik intereken kezdtek, de most már felrakták az esőgumit, szinte mindenki ezen van már, úgy tűnik, hogy ez a jobb.

Bottas és Ocon az élen amúgy esős gumikon ment, de nincs nagy különbség a két abroncs között a látottak szerint.

Bottas 2:07,001-gyel az élen, Hamilton a negyedik, közöttük most Ocon és Stroll. Meg közben Perez is!

Norris 2:07-tel az élen, Verstappen 2:10-et megy!

Verstappen rögtön megforog, de nincs baj, megy tovább!

Kezdünk! Van, aki átmeneti és van, aki teljesen esős gumikon érkezik, indul az orosz rulett!

A felderítők már megnézték a pályát!

Most konkrétan nem esik az eső, de vizes a pálya - felszáradó körülményekkel számolhatunk.

Idén eddig minden időmérőt a Mercedes nyert meg - mikor szakadjon meg ez a sorozat, ha nem most?

Jelenleg a biztonsági autó méri fel a terepet, hiszen a pálya meglehetősen vizes.

Csak a rend kedvéért: az időmérős csaták állása.

Mercedes: Lewis Hamilton 9-4 Valtteri Bottas

Red Bull: Max Verstappen 13-0 Alex Albon

Renault: Daniel Ricciardo 12-1 Esteban Ocon

Racing Point: Sergio Perez  8-2 Lance Stroll 

McLaren: Carlos Sainz 7-6 Lando Norris

Ferrari: Charles Leclerc 11-2 Sebastian Vettel

AlphaTauri: Pierre Gasly 11-2 Danyil Kvjat

Alfa Romeo: Kimi Raikkonen 7-6 Antonio Giovinazzi

Haas: Romain Grosjean 7-6 Kevin Magnussen

Williams: George Russell 13-0 Nicholas Latifi

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Török Nagydíj időmérő edzése! A körülmények továbbra sem ideálisak, esik az eső, vizes a pálya, ami amúgy is csúszik - izgalmas kvalifikáció lehet ebből.