DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
15:32

Újrarajt!

Leng a kockás zászló, Hamiltonnak megvan a 91 futamgyőzelme. Verstappen a második, Ricciardo pedig dobogóra áll a Renault-val! A további pontszerzők: Perez, Sainz, Gasly, Leclerc, Hülkenberg, Grosjean, Giovinazzi.

Hamarosan jelentkezünk a futamösszefoglalóval, köszönjük a figyelmet!

Egy körrel a vége előtt Hamilton vezet 3,7 másodperccel Verstappen előtt, Ricciardo pedig tartja a harmadik helyet. Hamilton egy újabb rekordbeállítás kapujában.

A vártnál kevesebb akciót eredményezett az újraindítás. Perez egy ideig szorongatta Ricciardót a harmadik helyért, de a kettejük közötti különbség most 1,5 másodpercen stagnál.

Hamilton jól indult, Verstappen feltartotta Ricciardót és Perezt. Tisztán eljöttek, a sorrend elöl nem változott.

Gumimelegítés szempontjából óriási előnybe kerülnek azok, akik körhátrányt dolgozhatnak le a biztonsági autó mögött. Az első öt nem mehet, ők a hőmérséklet zuhanásával küzdenek.

Közben meg kell említenünk Hülkenberget a kilencedik helyen. Az utolsó helyről rajtolt!

Hamilton, Verstappen, Ricciardo, Perez és Sainz az első öt, mindannyian friss lágyakon. Kb. tízkörös sprintfutam lesz a vége!

Biztonsági autó! Norris autója miatt borulnak az erőviszonyok, jönnek az autók a bokszba.

Norris autója eddig bírta, a brit a 44. körben leparkolt a pálya szélén.

A Ferrarin belüli erőviszonyokról sokat elárul, hogy Leclerc eggyel több kiállással utolérte, és megelőzte Vettelt. A német jelenleg a tizedik, az utóbbi körökben sokat bukott a kopott közepeseken.

Féltávnál nézzük az állást: Hamilton vezet hat másodperccel Verstappen előtt, őket Ricciardo, Leclerc, Perez, Norris, Sainz, Giovinazzi, Vettel, Raikkönen az első tíz. Az első kettő óriási előnnyel vezet, Ricciardo már közel egy percre van tőlük.

Visszatérve Grosjeanra: a franciának vélhetően nincs csonttörése, hiszen még mindig versenyben van. Jelenleg a kiállása után a 15. helyen halad.

A harmadik helyen küzdő Norrisnak is problémája adódott az autójával. Érzése szerint romlott a motor vezethetősége, amit a csapat szerint egy szenzorhiba okoz. Megpróbálják távgyógyítással orvosolni a gondot.

Raikkönen kapott egy tízmásodperceset Russell kiütéséért, Albon egy ötöst egy Kvjattal való ütközésért. A thai kiállt a versenyből.

A Mercedes az MGU-H meghibásodására gyanakszik - árulta el a csapat egyik képviselője a Formula.hu kérdésére.

A finn kiállt, ennyi volt. Hamilton vezet, Verstappen a második, Norris a harmadik jelenleg, de még 40 kör van a versenyből.

BOTTAS LELASSULT! Nincs motoereje, panaszkodik.

Russell miatt virtuális biztonsági autó. Hamilton, Verstappen jön a bokszba.

Russel esete súlyosabb volt egy szimpla megpördülésnél. A britet Raikkönen reptette meg, amikor a jobb hátsó kerekéhez hozzáért a bal elsőjével. A Williams kiesett a versenyből.

Bottas nagyon csúnyán elfékezte az egyes kanyart, így Hamilton mellé ért, és megelőzte őt. A finnt már Verstappen is megtámadta, annyi a gumijainak. Közben Russell is megpördült a célegyenes végén. Nem győzzük kapkodni a fejünket.

Vettel egy furcsa hibát vétett, és a célegyenes végén megpördült. Giovinazzi szélárnyékából féktávon húzódott ki, így az autó túlkormányzottá vált. Az autó sértetlen, de a gumiknak vélhetően annyi. A német kiállt a bokszba, és a 18. helyre csúszott vissza.

Grosjean bal kezét olyan csúnyán eltalálta egy pályáról felverődő kavics, hogy a pilóta arra gyanakszik, csonttörése lehet. A francia az utolsó helyre csúszott vissza.

Hamilton egyértelmű előnnyel fordult az egyes kanyarban, de Bottas jól jött ki a jobb-bal kombinációból, és visszavette a vezetést. Mögé Verstappen, Leclerc, Ricciardo, Albon sorolt be. Nagyobb balhé nélkül lezajlott a rajt.

Kezdődjék a futam!

Lewis Hamiltonnak problémája adódodt az autójával. Helyszíni beszámolók szerint a szokásosnál nagyobb a kormánya holtjátéka. Ez már tegnap este kiderült, de az FIA nem engedélyezte, hogy a csapat büntetés nélkül hozzányúljon a kormányműhöz, mert a hibát nem minősítették a biztonságra kockázatosnak. Eközben Max Verstappennek túl sok levegőt engedett be a sisakrostélya, de neki kicserélhette a csapat.

Közben elkezdődött a felvezető kör!

Távolságtartással zajlik a himnusz meghallgatása.

A mai futam különleges alkalom lesz Kimi Raikkönen számára, aki élete 323. F1-es rajtjára készül. A finn 2001-ben debütált a sorozatban, és talán említenünk sem kell, milyen rég is volt az...

- Akkor mutatták be a Harry Potter, a Gyűrűk Ura és a Shrek első részét.
- Debütált az iPod.
- Elindult a Wikipédia.
- Lando Norris egyéves volt.
- A Youtube négy évre volt az elindításától.

Üdvözöljük olvasóinkat! A rajtig még bőven van időnk, ezt kihasználva érdemes átfutni a németországi futam rajtsorrendjét.