DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
10:20

A forgalmas első percek után újra elcsendesült a pálya, lassan kezdenek megint kiszivárogni az autók. Mind a 20 versenyző járt már a pályán, 1-4 közti számú kört teljesítettek.

Ne feledjétek, második szabadedzés a szokásos időpontnál korábban, 14 órakor!

Itt a vége, kockás zászló. Bottas korai köridejét a végéig nem sikerült megjavítani, Hamilton a 19. helyen zárta az első szabadedzést:

A legtöbb kört Norris teljesítette, 26-ot, a mögötte következő Gasly 23-nál jár. A legkevesebbet Sainz, akinek letört szárnyát nem sikerült helyrehozni, balesete miatt a spanyol bukta az első edzést.

A gumitaktikát illetően nagy változatosságot láthatunk, lágy, közepes és kemény abroncsot is használnak a versenyzők. Utóbbival köröz lassú tempóban Hamilton, aki már csak 19. A brit eltérő programom van, de azért ez a helyezés nem mutat túl jól a neve mellett.

Pillanatkép az edzés korábbi részéből: önálló életre kelt egy tűzoltókészülék.

Verstappen nagyon dühösen, kisípolásokkal tűzdelve kifakadt a rádióban az őt feltartó autóra, aki – bár nem lehetett egyértelműen látni – Russell lehetett.

Ricciardo jött fel a második helyre, de továbbra is 0,507 másodperc Bottas előnye.

Bottas továbbra is vezet, Hamiltonról azonban nem beszéltünk mostanában: a brit edzés eleji 1:37,7-es köre óta nem javított, csupán a 17. helyen található.

Verstappen fel is jött a második, Perez a harmadik, Gasly az ötödik helyre. Grosjean megforgott a sietségben.

Közel tíz perc rendrakás után újra zöld zászló, a többség visszatért a pályára és gyorskörre készül.

Mégsem lesznek köridők, piros zászló, Latifi autója a falban! Ugyanott vesztette el, ahol Sainz, de a Williams jobban sérült.

Újra forgalom a pályán, Bottas továbbra is tekintélyes, 1,6 másodperces előnnyel az élen, de többeken friss gumi van, várhatók a további gyors körök.

Mindenki visszatért a bokszba, az FP1 féltávjánál megszokott szünet most következik. Amíg Sainzra figyeltünk, tovább változott a sorrend az élen, Bottas egy izmosabb, 1:34,923-as kört rakott össze.

Sainz hibázott a 7-es kanyarban, megforgott és lassú sebességgel hátulról eltalálta a védőfalat, ami lecsapta hátsó szárnyát. A leszakadó darabok miatt virtuális biztonsági autót rendeltek el.

Kvjat szintén forgott egyet a pálya másik szakaszán, a 15-ösben.

Sárga zászló a pályán, Sainzcal történt valami, lefelé lógó hátsó szárnnyal halad a pályán.

Zajlanak az események az élen, Ricciardo, majd Verstappen is megfordult az első pozícióban, a holland 1:36,751-re csökkentette a legjobb kört. Mögötte az ausztrál, Perez, Leclerc és Sainz, az imént még vezető Kvjat már csak hatodik, ilyen gyorsan zajlanak az események.

A hazai versenyző, Danyiil Kvjat vette át a vezetést 1:37,124-gyel. Perez, Bottas, Magnussen és Verstappen az első ötben. 20-ből 15 versenyző rendelkezik mért körrel.

Jönnek a köridők, Perez kilenc ezreddel volt gyorsabb Bottas előbbi körénél.

Robert Kubica az Alfa Romeo bokszában, Giovinazzi társaságában. A lengyel zsinórban három DTM-es hétvége után újra F1-es versenyen az Alfa tartalékosaként.

Ilyet ritkán látunk: a két Mercedesé – akik általában ráérősek a szabadedzések elején – az első két köridő. Valtteri Bottas 1:37,3-mal vezet, négy tizeddel Lewis Hamilton előtt.

A bokszutca nyitása után szinte minden autó kisietett a pályára egy vagy két installációs körre.

A pálya 24, a levegő 27 Celsius-fokos Szocsiban a kezdés előtt.

Az orosz azon kevés hétvégék egyike, amelyre akkor kerül sor, amikor az eredeti, koronavírus előtti versenynaptárban is szerepelt, szeptember 25-27-én. Ráadásul jelentős számú néző is lehet a pályán, mit a régi, szép időkben. Mugellóba 3000 rajongót már beengedtek, Szocsiban azonban egy más nagyságrendben, 30 ezren lesznek jelen.

Jó reggelt az olvasóknak – 10-kor kezdődik az Orosz Nagydíj első szabadedzése, ezen a hétvégén ugyanis minden program a megszokottnál egy órával előbb kezdődik, sőt vasárnap a futam már 13:10-kor elrajtol.