DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
13:58

Érdekes gumiválasztás a Yamahától: a teljes mezőny a kemény első és a lágy hátsó abroncsra szavazott, kivéve Vinalest - úgy tűnik, a spanyol tényleg arra hajt, hogy a fő gyengeségének számító ramaty rajtokat kiküszöbölje.

Ennyi volt a mai motorsport program, köszönjük mind a MotoGP, mind a Formula-1 szerelmeseinek megtisztelő figyelmét! Természetesen hamarosan jelentkezünk a pilóták nyilotkozataival és az esetleges büntetésekkel!

Íme, a pontszerzők listája:

1. Hamilton
2. Verstappen
3. Bottas
4. Stroll
5. Albon
6. Vettel
7. Perez
8. Ricciardo
9. Magnussen
10. Sainz

A leggyorsabb körért járó pontocskát is Lewis Hamilton szerezte meg, aki így egy tökéletes hétvégét zárt Magyarországon: pole-pozíció, futamgyőzelem, leggyorsabb kör. A brit ezzel át is vette a vezetést csapattársától a világbajnoki összetettben.

A legutolsó körben ki tudta védekezni a holland a finn támadását, így övé lett a második hely, Bottas a harmadik, Hamilton pedig nyolcadik alkalommal tudott győzni a Hungaroringen.

És akkor lássuk a Verstappen-Bottas ütközetet!

Megfutja a leggyorsabb kört a brit, még annak ellenére is, hogy Perez csúnyán feltartotta az utolsó szektorban. Vettel kört kap Hamiltontól.

Bottas utol is fogja érni az utolsó körben Verstappent, kérdés, előzni tud-e.

Bottas gyorsan oda is pakolja a leggyorsabb kört: 1:17,665. Albon pedig megelőzte Vettelt, ezzel ötödik.

Hamilton meggyőzte Peter Bonningtont, hogy kijöjjön a lágyakért, a leggyorsabb körért járó pluszpont érdekében. Három kör van hátra.

Éééééés Sainz végre elmegy jövő évi csapattársa mellett, ezzel feljön a pontszerzők közé, Lelcerc pedig kikerült onnan. Még össze is értek.

Tíz kör van hátra, Sainz még mindig nem tudott elmenni Leclerc mellett, pedig sokkal frissebbek a gumijai.

Albont vizsgálják a felügyelők, mivel a rajt előtt a szerelői lehet, hogy szárították a rajtkockáját, ami szabályellenes. Eközben Bottas kiugrásáról még mindig semmi...

Sainz körök óta kergeti Leclerc-t az utolsó potszerző helyért.

A Mercedes finn pilótája meg is futja a verseny leggyorsabb körét.

Bottas kihajtott a bokszba, kemény keverékeket kapott, újból Verstappen után kell erednie, húsz köre maradt.

Így áll az első tíz huszonöt körrel a leintés előtt:

 

Bottas már csak másfél másodperccel Verstappen mögött.

Latifi az ötös kanyar bukóteréből jön vissza, megcsípte a füvet a Williamsszel.

Ennek ellenére a Red Bullnál  és a Racing Pointnál is a slickek mellett teszik le a voksukat az újabb kerékcseréknél.

Hopp-hopp. Megjelentek az első esőcseppek!

Bottas a negyedik helyről áll ki friss közepes keverékekért.

Egy körrel később ugyanez, ugyanott, de most Leclerc megelőzi a mclarenest.

Leclerc és Norris hatalmas küzdelemben. A ferraris alatt kétszer megcsúszott az autó, elképesztő, hogyan nem ütköztek össze.

A harmincadik körben Vettel is kemény keverékekre vált. Úgy tűnik, az esőnek nem szóltak, hogy jönnie kell.

Kicsit leült a verseny, reméljük, ez csak a vihar előtti csend.

Különös, hogy Bottas rajtját 25 kör elteltével még csak nem is vizsgálják.

Leclerc kikönyörögte magát a bokszba, viszont ez még sokba kerülhet neki, ha valóban elkezd esni az eső. Kemény keverékeken a monacói.

Eképp ért véget Pierre Gasly versenye:

 

A két Ferrari helyet cserélt, a monacói nagyon szenved a lágyakon.

Gasly alatt elfüstölt a Honda.

Albon eközben elment Leclerc mellett is, így a hetedik.

Igen, az a szép nagy színes paca közelít a Hungaroring felé:

 

Idő közben Albon átlépte Vettelt és üldözőbe vette a másik ferrarist is.

Negyed órán belül érkezik az utánpótlás eső ügyben a radarképek szerint.

A sorrend 10 kört követően:


1. Hamilton
2. Verstappen
3. Magnussen
4. Stroll
5. Grosjean
6. Bottas
7. Leclerc
8. Vettel
9. Albon
10. Perez

Nicholas Latifi ötmásodperces időbüntetést kapott, miután a csapat rossz ütemben engedte ki őt a kerékcserét követően és a bokszutcában összeütközött Sainzcal. Ha ez nem lenne elég, a kanadai még defektet is kapott...

Leclerc és Bottas hatalmasat csatáztak, a monacói zseniális védekezéssel tudta megtartani 6. helyét.

Raikkönen nem megfelelő pozícióban parkolt le a huszadik rajtkockában, így kapott egy ötmásodperces időbüntetést.

Stroll megelőzi Grosjeant az egyes kanyarban, ezzel újból harmadik, Vettel pedig biztos, ami biztos jelenti, hogy Bottas kiugrott a rajtnál.

Hamilton is a közepeseket választja, de jön Vettel is és gyakorlatilag mindenki, Verstappen kivételével, aki így jelenleg vezeti a versenyt.

Hamilton előnye három és fél kör után majdnem hét másodperc.

Leclerc és Bottas is a bokszban, előbbi lágyakon, utóbbi közepeseken folytatja.

Egyértelműen előbb indult a finn, mint ahogy kialudtak a lámpák, ezt most nem fogja megúszni, mint a 2017-es Osztrák Nagydíjon.

Bottas mintha kiugrott volna a rajtnál, ebből vizsgálat lesz...

Az első kör végén Kvjat be is jött a száraz pályás abroncsokért.

Bottas borzasztóan rajtolt, Hamilton vezet, Stroll a második, Verstappen megelőzi Vettelt a harmadik helyért! A finn mellett Perez a rajt legnagyobb vesztese, a hatodik-hetedik helyen haladnak.

A két Haas a rajt előtt a bokszban a slickekért!

Magnussen egyedül esőgumin, de Kvjat már be is jelentkezett a slickekért.

Íme, a szerelők gyors munkája:

 

Most már senki ne menjen sehova, ugyanis elindultak a versenyzők a felvezetőkörre. Egy meglehetősen nedves futam elébe nézünk!

A hírek szerint nagyjából 20 másodperccel az ötperces dudaszó előtt tették fel Verstappen autójára a bal elsőt. Kérdés, sikerült-e rendesen összerakni a Red Bullt.

A szombaton kialakult rajsorrend mára nem változott, feltéve, hogy Verstappen is részt tud venni a versenyen...

Úgy fest, az eső elállt, de a pálya továbbra is tiszta víz, Verstappenéknek pedig már csak néhány perce maradt, hogy versenyképes állapotba hozzák az autót.

Bár még húsz perc van a rajtig, de máris megtörtént a dráma. A rajt előtt egy órával elkezdett esni az eső a Hungaroringen, a pilóták pedig az azóta enyhülő körülmények között az intermediate gumikkal hajtottak ki a pályára, Max Verstappen pedig a falba csapta a Red Bullt a rajtrácsra kivezető körén! Első szárny nélkül és törött bal első felfüggesztéssel gurult a célegyenesbe a holland!

Üdvözlöm a Formula-1-re becsatlakozó kedves olvasóinkat!

No, ez volt tehát a MotoGP Spanyol Nagydíja, mostantól a fókusz azonban a Hungaroringé, mert úgy hallom, hogy már most zajlanak ott az események! Úgyhogy a szó innentől Héjas Szilárd kollégámé, jó szórakozást a Magyar Nagydíjhoz is!

Hát, nem csalódtunk a MotoGP-ben, hihetetlenül izgalmas idénynyitón vagyunk túl. Marquez számára pedig a legfőbb kérdés, hogy milyen állapotban lesz a következő versenyre, ami már a jövő hétvégén következik ugyanitt Jerezben.

Íme, a teljes végeredmény:

És leintették a futamot: Quartararo végre megszerezte első győzelmét. Vinales a második, Dovizioso pedig a legvégén elhappolta a harmadik helyet Miller elől.

Majdnem volt még egy nagy bukás: Morbidelli ütközött Millerrel, de mindketten motoron maradtak. Megkezdődött az utolsó kör. Marquezt pedig hordágyra teszik - ez nem jó hír, jövő hétvégén újra verseny...

Utolsó előtti kör, Quartararo simán vezet Vinales és Miller előtt.

Uh, és ez fájdalmas bukás volt, látszik Marquez arcán. Közben négy kör már csak hátra a futamból.

De Marquez eldobja! Hatalmas highside bukás lett a nagy tempó eredménye! Pedig hihetetlen tempót diktált.

Marquez Millert is megelőzi: a pramacos azért próbálta visszaelőzni a hondást, aki viszont rögtön újra megtámadta. Marc Marquez már a dobogón. Nincsenek szavak.

Vinales utolérte Millert, és meg is előzte az ausztrált a második helyért! Marquez pedig Doviziosót nyomta le, így már a negyedik - a második hely simán elérhető lehet számára! Döbbenetes...

Rossi kiáll a versenyből. Bukás vagy műszaki hiba? Marquez pedig közben a jövő évi csapattársát, Pol Espargarót is legyűrte. Jön Dovizioso!

Marquez elképesztő: már Morbidellit és Bagnaiát is lehagyta, így a hatodik helyen halad a hondás. Tényleg felérhet a dobogóra? A harmadik helyen haladó Vinales két és fél másodpercre van tőle...

Tíz kör van még hátra, Quartararo előnye lassan három másodperc. Ezt már csak ő vagy a technika ronthatja el. 2016 óta nem nyert Yamaha Jerezben, míg szatellit motoros legutóbb a 2018-as Argentin Nagydíjon győzött Cal Crutchlow révén.

Bagnaia kezdett el visszaesni: előbb Dovizioso, majd Pol Espargaro is megelőzte.

Quartararo lóg el az élen, már 1,6 másodperc az előnye Miller előtt. Az üldözőbolyban Espargaro próbálkozott be Dovizioso mellett, de végül neki kellett védekeznie Morbidellivel szemben.

Na erre sem számítottunk: Marquez utolérte Rossit, aki gyakorlatilag elengedte a hondást. Oké, Rossi is lágy-lágy gumikon, nagy a tempókülönbség, de akkor is...

Így vette át a vezetést Quartararo Vinalestől:

 

Quartararo közben lélegzetvételnyi előnyhöz jutott az élen: nagyjából egy másodperc a fórja Miller előtt.

Nem ejtettünk eddig szót róla, de emeljük ki Pol Espargarót is, aki a kiváló hatodik helyen motorozik a KTM-mel. Egyértelmű az előrelépés az osztrák gyártónál.

Marquez közben már a tizedik, és amúgy a leggyorsabb a pályán. A hátránya nyolc és fél másodperc Quartararóval szemben - nem akarjuk elkiabálni, de még egy dobogó sem elképzelhetetlen ilyen tempóval.

És eddig vezetett Vinales: az utolsó kanyart vette rettenetesen szélesen, Quartararo és Miller is elment mellette. Quartararo útban az első MotoGP-s győzelme felé?

Vinales előnye gyorsan elolvadt - eddig tartott a lágy-lágy gumi a jerezi hőségben? Quartararo és Miller is a spanyol nyakán.

Quartararo közben visszavette a helyét a Pramac Ducatiktól, az első két helyen két Yamaha. Marquez pedig már a 12. közben.

Marquez rodeózása:

Elképesztő, hogyan maradt motoron Marquez már megint! A 16. helyre esett vissza - most Vinales vezet Miller és Quartararo előtt. Na meddig jön innen vissza Marquez?

Ó, és Marquez hibázik: kirobog a sóderágyba a címvédő! Gyakorlatilag teljesen a mezőny végére esik vissza - de micsoda parádés mentéssel maradt a motoron!

Újabb bukás: Aleix Espargaro esett el az Apriliával.

Az élen pedig megindul a csata: Marquez második próbálkozásra megelőzi Vinalest, átveszi a vezetést a honfitárstól!

Megvan az első kieső: Joan Mir bukik - ezzel a Suzuki hétvégéje teljes egészében kukázva.

Vinales alatt egy pillanatra megbicsaklott a Yamaha, de marad az élen, leszakítani viszont nem tudja Marquezt. A két spanyol mögött már a két pramacos, Miller mögé Francesco Bagnaia zárkózott fel Quartararót megelőzve.

A start pillanatai:

 

Quartararo veszít még egy pozíciót, Jack Miller jön fel a harmadik helyre.

ÉS RAJT! Vinales rögtön az élre tör, mögé Marquez zárkózik fel a második helyre, Quartararo a harmadik.

Érkeznek vissza a motorosok a rajtrácsra, pillanatokon belül startol a 2020-as MotoGP-szezon!

Elindult a felvezető kör Jerezben - ha valakinek folyóügye, az még gyorsan intézze el, mert izgalmas futamra van kilátás!

Fabio Quartararo tehát a pole-ban, 2019 után ismét, tavaly épp itt szerezte meg első rajtelsőségét. Maverick Vinales és Marc Marquez még az első sorban, és a hosszabb etapokon mutatott forma alapján is ők hármas a fő esélyesek ma - igaz, talán épp fordított sorrendben: a nyolcszoros világbajnok hondás spanyol az edzéseken leheletnyivel biztatóbb versenytempót produkált, mint a gyári és a Petronas Yamaha két fiatalja.

Így összesen 20-an lesznek ott a rajtrácson, mutatjuk is a teljes felállást:

A mezőny azonban nem lesz teljes: Alex Rins a tegnapi időmérőn elszenvedett bukása során ficamította ki a jobb vállát, míg Cal Crutchlow a ma reggeli bemelegítésen bukott akkorát, hogy enyhe agyrázkódás és nyaki sérülés miatt kénytelen kihagyni a futamot

Na de van még 1 óra 20 percünk a Magyar Nagydíjig, a MotoGP viszont negyedórán belül startol Jerezben: 245 nap után versenyeznek ismét a királykategória szereplői, ennyi idő telt el a tavalyi évadzáró Valenciai GP óta, de persze ki számolja...

Még mielőtt a MotoGP-re fókuszálnánk, egy kis kedvcsináló az F1-hez: a helyszínen lévő egyetlen magyar újságíró, Mészáros Sándor kollégánk jelentése másfél órával a start előtt esik az eső a Hungaroringen!

 

Mérhetetlen nagy szeretettel köszöntünk mindenkit! Rendkívül mozgalmas és fontos délután vár ránk, ennek apropóján pedig a Formula.hu rendhagyó dupla élő tudósítással jelentkezik: kövessétek velünk előbb a MotoGP szezonnyitó jerezi futamát, majd pedig a 35. Formula-1-es Magyar Nagydíjat!