DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
15:36

Leclerc is összerakott egy teljes kört, amivel 0,178 másodperccel javított Sainz idején.

Ez volt az első szabadedzés Brazíliából. Köszönjük a figyelmet, perceken belül érkezik szöveges összefoglalónk, aztán jelentkezünk a második gyakorlás közvetítésével.

Verstappen után Albon is hibázott a slickeken, alulkormányzott lett, és nyílegyenesen a falnak csúszott. Piros zászló, ennyi volt a gyakorlás. 

albon-fp1-tores

Verstappen a legvégén slickeken hajtott a pályára, de a gyorskör első kombinációjában megpörgött, semmi tapadása nem volt.

Még mindig vannak olyanok, akik mért kör nélkül parkolnak a bokszban: Hamilton, Verstappen, Perez és Grosjean sem ment teljes kört a pályán. Öt perc múlva vége a szabadedzésnek, amit jelen pillanatban Albon vezet fél másodperces előnnyel Bottas előtt.

Rákapcsolt Valtteri Bottas, aki az élre repítette a Mercedesét. Az új leggyorsabb kör 1:16,693. Eközben Daniel Ricciardót mutatta a kamera, az ausztrál kilenc teljesített kör után baseball sapkára cserélte bukósisakját. 

Az eső most elállt, egyre jobb állapotban a pálya. Vettel erre reagálva intermediate gumikon futott egy 1:17,744-et, amivel Leclerc mögé feljött a második helyre. Lewis Hamilton is kimerészkedett egy körre a közepeseken.

Közeledik a váltópont, néhányan már az átmeneti esőgumik kipróbálásán gondolkodnak. Eközben egyre több a mért kör, most már Danyiil Kvjat, Pierre Gasly és Lando Norris is felírta magát a tabellára. A leggyorsabb Leclerc-é, 1:17,285-tel másodpercekkel a többiek előtt jár.

Eltelt a szabadedzés első félórája, aminek eredményeit csak jelképesen rakjuk ide.

f1-brazil-fp1-20191

A körülményekhez képest egészen benépesült a pálya, a csapatok is belátták, hogy muszáj elkezdeniük a munkát. Carlos Sainz már mért idővel is rendelkezik, 1:22,149-et futott. 

Mindkét ferraris óvatos installációs kört teljesített. Leclerc a végén visszagurult a bokszba, Vettel viszont áthajtott a bokszutcán, és a kijáratnál egy rajtpróbát tartott. Az eső szakadatlanul hullik, a pályán áll a víz.

A lámpák már zöldek, az első pillanatokban azonban úgy tűnt, senki sem akar a pályára hajtani. A rövid csendet Sebastian Vettel törte meg, aki extrém esőgumin hajtott pályára. Nem sokkal később Charles Leclerc követte őt, jelenleg mindketten felvezető körön vannak.

Az F1 Twitteren leadott jelentéséből kiderül, a pálya csurom vizes, ahogy arra az előrejelzések alapján számítani lehetett. Reméljük, hogy ennek ellenére hamar kigördülnek a pilóták a garázsokból.

Üdvözöljük olvasóinkat az F1 interlagosi állomásának közvetítésén! A szabadedzés a mi óráink szerint 15:00-kor veszi kezdetét, addig is felmérjük, mi a helyzet a pályán.