DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
11:24

A Hamilton-Verstappen páros mögött Vettel és Leclerc, majd Magnussen és Hülkenberg következik. Bottasnak nincs mért köre, nem járt a pályán, mióta motorgond miatt kihívták.

Kövessétek nálunk a második szabadedzést is, 15 órától!

Véget ért az első szabadedzés: Hamilton az élen Verstappen és Vettel előtt.

A megforgás azután történt, hogy a második helyen álló Verstappen egyéni legjobb középső szektort teljesített.

Verstappen már másodszor forgott meg, most a 12-es kanyarban: a holland hüledezett, mennyire érzékeny az autó a kanyarbejáratokon.

A lelátón lelkes, éneklő Kubica-drukkerekkel találkozhatunk.

Bottas autóján még mindig dolgozik a Mercedes. Számára két körig tartott az első szabadedzés, a másodikra készülhet el a W10 a motorcserével.

Kvjat hátsó szárnyán maradt egy takaró, miközben kihajtott a bokszból: a menetszél alá kapott, így útközben lerepült a Toro Rossóról.

A versenyzők döntő többsége most versenyszimuláción van, de Verstappen még így, használt lágyon is feljött a második helyre: 0,001 másodperccel előzte meg Vettelt!

Leclerc ezen az edzésen nem túl gyors: 0,955 másodperc hátrányban a hatodik helyen áll, Magnussen is gyorsabb nála.

A Haas is sérüléseket vizsgál Magnussen autóján, melyeket a kerékvetők okozhattak.

Perez esik-kel, lassú tempójú körén megforgott, aztán elfékezte az 1-es kanyart. A kerékvetőn az autó is megsérült.

60 perc elteltével a sorrend így mutat:

Vettel friss lágy gumis „időmérős” körén gyorsult, de így is elmaradt Hamiltontól: 0,166 a különbség.

Most már mindenki száraz pályára szánt keveréken, ráadásul javulnak is az idők: most Magnussen harmadik Leclerc és Hülkenberg előtt.

Újra kezd benépesedni a pálya: legtöbben újra inter abroncson, de vannak, akik már slick keveréket tettek fel.

Jelen pillanatban üres a pálya: az interen kihajtó versenyzők – utoljára Hamilton – csak egy-egy tapogatózó kört teljesítettek.

Egy pillantás a végsebességek listájára: három Ferrari-motoros autó az első négy helyen.

Újra versenyzők a pályán: Leclerc, Perez, Hülkenberg és Ricciardo viszont már intermediate gumikat használnak.

A Mercedes közölte, hogy motort fog cserélni Bottas autójában: egy korábban már használt erőforrást szerelnek be. Mivel ez nem egy gyors munka, a finnt vélhetően már nem is látjuk az edzésen.

Hirtelen rákezdett az eső, az autók visszasiettek a bokszba, mi pedig mutatjuk az állást fél óra elteltével:

A továbbra is második helyen álló Verstappen megforgott az utolsó kanyarban, a hátszél tréfálta meg. Egy kövér gázzal, gumit füstölve fordította vissza menetirányba a Red Bullt.

Megint nagyobb esőt ígérnek, most Sainznak 40-45 perc múlva.

Három versenyzőnek azóta sincs körideje: ezek Russell, Bottas és Giovinazzi.

Albon már sokadszor panaszkodik a Toro Rossóra, amely „mindenfelé megy”, nehezen tudja a pályán tartani. A thaiföldi, a Német Nagydíj egyik sztárja csak a 16. helyen áll.

Stroll az első, akin kifog a pálya: a kanadai megforgott a sikánnál.

A múlt hétvégi győztes, Verstappen is érzi a Hungaroringet: már másodszor futott legjobb köridőt, hogy aztán Hamilton másodpercekkel később visszaelőzze. A pillanatnyi legjobb köridő 1:17,565.

Az edzés elején ígért nagyobb eső nem érkezett meg, a csapatok pedig jelen pillanatban nem is várnak számottevő csapadékot. A néhány csepp, amely időnként lepotyog, nem nehezíti a pilóták dolgát.

Bár ez még csak szabadedzés, Raikkönen Hamiltonnal csatázott egyet a pályán.

Hamilton a fékegyensúlyra panaszkodik, ennek ellenére visszajött az első helyre, 1:18,077 most a mérce.

Bottast a motor rendellenessége miatt bokszba hívták, a finnek hirtelen kellett a bokszba kanyarodnia: már a bója után fordult be. Hamiltont ugyanezért büntették múlt vasárnap.

A Ferrari is akcióban, Leclerc 1:19,623-mal most az első, Vettel a harmadik helyen.

Egyelőre mindenki száraz pályás keveréken hajtott ki, kb. 4 percen belül azonban intenzívebb eső várható.

Hamilton jelenléte az edzés első perceiben figyelemreméltó: a Mercedes szokása az FP1-en sokáig bokszban maradni, az eső fenyegetése miatt azonban mindenki igyekszik köröket megtenni.

Megvannak az első köridők, Hamilton 1:20,763-mal jelenleg a leggyorsabb.

Elkezdődött a szabadedzés, és az eső máris csepereg!

Mutatunk egy fotót tegnapról: a Hungaroring már csütörtökön tömve volt, hogy a rajongók közelről láthassák kedvenceiket.

Jelenleg a hőmérséklet 26 Celsius fok, a valószínűség, hogy esni fog, viszont 90 %!

Köszöntjük az olvasókat! Már nem kell sokat várni: hamarosan, 11 órakor kezdődik a 34. Magyar Nagydíj első szabadedzése.