DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
12:32

Hoppá, még Ricciardo is megforgatta a Renault-t! Közben kockás zászló, úgyhogy vége.

Köszönjük a figyelmet, jövünk az összefoglalóval, majd délután a második edzéssel!

Bottas nem bírt magával: az utolsó percben kifutott a kavicságyba, csak szerencsével kerülte el a falat. Ezzel ér véget az edzés érdemi része.

És Bottas túlerőlteti, megint leesik az útról... már nem először az edzés folyamán.

Bottasnak azt mondja a mérnöke, hogy az autó eleje és hátulja is túlmelegszik, ezzel kezdeniük kell valamit a folytatásban.

A legtöbb autóban egyébként már sok üzemanyag van, szóval valószínűleg tényleg ennyi. Viszont jegyezzük meg, hogy már most 35 Celsius-fok a hőmérséklet - mi lesz a második edzésen?...

Most ismét csend van, az edzés vége felé még ezt-azt próbálgatnak a pilóták, de lehet, hogy az első hely sorsa már eldőlt.

A leggyorsabb szektoridők eddig:

Sebastian Vettel az élen! A német futott egy lila első és egy zöld második-harmadik szektort, 1:14,013 az új mérce, két tizeddel a Leclerc-Hamilton-Verstappen trió előtt. Visszavágott és 1-2-ben van a Ferrari!

Gasly összerakta az első jó körét ma, ezzel ötödik, fél másodpercre Verstappentől.

Verstappen a harmadik, az első három (Leclerc-Hamilton-Verstappen) egy tizeden belül! Bottas négy tizeddel negyedik, Vettel még adós a jó körrel.

...és szükség is lesz rá! Charles Leclerc integet már az élről, futott egy 1:14,2-t, öt századdal megveri Hamiltont!

Huhh, Hamilton futott két brutális, lila szektort, majd nem fejezte be a kört, hanem bement a bokszba. Van ott még tartalék...

Ez volt Bottas lecsúszása:

Bottas is javít, de nem sokat, így is bő három tizedre van Hamiltontól. Közben Grosjean a negyedik és Stroll is veri Vettelt - jönniük kéne a Ferrariknak és a Red Bulloknak rendet tenni...

Carlos Sainz közben a harmadik, csak a két Mercedes van előtte!

Bottas is nagyot megy, de elrontja a kör végét, leszalad a pályáról, nem javít, sőt, mintha az autó is kapott volna...

Hamilton robbant! 1:14,3 a világbajnoktól, átveszi a vezetést, méghozzá fél másodperc előnnyel!

Lassan kezdődik az edzés második fele, a csapatok szállingóznak vissza a kis pihenő után - addig is nézzük meg pontosan, hogy hogyan is állunk (Norris és Russell már javított is):

Akinek nem megy, az Pierre Gasly (16. hely), az Alfa (csak a két Williams van mögöttük) és a McLaren: az utóbbi időben abszolút a középmezőny legjobbjának számító wokingiak csak a 13-14. helyen állnak jelenleg.

Egyébként a Racing Pointok valóban gyorsabbnak tűnnek a fejlesztésekkel: Sergio Perez Verstappen és Vettel szintű idővel a hatodik, Lance Stroll pedig a kilencedik.

Hamilton tovább javít, egy tizeden belülre zárkózik Bottashoz képest, ő a második. Mögötte Leclerc-Verstappen-Vettel a sorrend.

Gyönyörű ez a Mercedes és úgy fest, hogy egyelőre az 50 Celsius-fokos aszfalttal sincs baja...

Közben jelentjük, hogy Magnussen autójával valóban nem volt nagy baj, mert már vissza is tért a pályára és köröz.

Hamilton is beér még egy gyors körrel, Leclerc idejére javítja a sajátját, most ő is három tizedre van Bottastól, a "héttizedes" kategóriában Verstappen és Vettel maradt.

Vettel is javít, a Renault-k szintjéről feljön Verstappen és Hamilton szintjére, most már velük van nagyjából egálban, előttük egy lépéssel Leclerc, előtte hasonló távolságra Bottas.

Na, Leclerc megvillan, feljön másodiknak, három tizedre Bottastól, néggyel Hamilton elé.

Bottas hét tizedmásodperces előnye elsőre elég combosnak tűnik, bár természetesen ez még nem jelent semmit. Vettel hátránya 1,3 másodperc...

Megérkeztek közben a komolyabb idők is: Valtteri Bottas 1:14,8-cal az élen Hamilton, Verstappen, Leclerc és Vettel előtt.

Ez kiváló kép:

Zöld jelzés közben - az információk alapján egy szenzor romlott el a Haasban.

Az autót úgy vontatják el, ilyet sem sűrűn látunk.

Magnussen ki is szállt:

PIROS ZÁSZLÓ! Kevin Magnussen megállt a Sachs kanyarban a pályán. A dán azt mondja a rádióban, hogy az autó leállította saját magát. Ez nem szokott sok jót jelenteni...

A bemelegítés után azért egyelőre elcsendesedett a pálya, két mért körünk van összesen.

Ted Kravitz, a Sky Sports szakértője szerint a Mercedes aerodinamikai fejlesztései "Red Bull-szerűnek" tűnnek és a Williams, valamint a Racing Point is ebbe az irányba indult.

A Mercedes "bulija" azért nem semmi ezen a hétvégén - van is erről egy mutatós galériánk, ami ide kattintva megtekinthető!

 

Pierre Gasly Red Bullján fékhiba lépett fel már az első körben, hamar visszatért a bokszba, a szerelőkön a sor.

Carlos Sainz 1:17,939-es idejét kell először feljegyeznünk.

Verstappen Red Bullján egyébként szintén felfedezhetünk némi aerodinamikai újdonságot - ők is hozták a friss fejlesztéseket?

Zöldre váltott a lámpa, kezdődik az edzés és jönnek is a pilóták azonnal, már kilencen elindultak, köztük például Sebastian Vettel és Max Verstappen.

A Williamsnél készen állnak:

 

Sőt, a Williams szinte teljesen új autót hozott! Vajon ezzel már megütik majd az F1 szintjét?...

A gyakorláson valószínűleg megnézhetjük a csapatok új fejlesztéseit is, hiszen többek között a Mercedes és a Racing Point is komolyabb frissítéssel érkezett.

A forróság számokban:

Tombol a hőség Németországban, már most 30 Celsius-fok feletti a hőmérséklet - kíváncsian várjuk, hogy a Mercedes hogyan viseli majd ezt.

A szerelők már bemelegítettek...

 

Köszöntjük kedves olvasóinkat, 11:00-kor megkezdődik a Német Nagydíj első szabadedzése a Hockenheimringen és ahogy már megszokhattátok, ezúttal is élőben követjük majd az eseményeket.