DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
15:21

A két Williams kiesése nem meglepetés, annál inkább Kevin Magnussené, miközben Romain Grosjean az első tízben továbbjut. Danyiil Kvjat és Lance Stroll szintén búcsúzik.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok a Brit Nagydíj időmérő edzése során - tartsatok velünk a következő órákban is, hiszen folyamatosan szállítjuk nektek a legújabb és legfontosabb híreket a silverstone-i történésekkel kapcsolatban!

A középmezőny legjobbja Daniel Ricciardo lett, az első tízet Lando Norris, Nico Hülkenberg és Alexander Albon tette teljessé.

Mögöttük Max Verstappen és Pierre Gasly zárt, Sebastian Vettel viszont nem tudott javítani, így csak a hatodik helyről várhatja a rajtot vasárnap.

Charles Leclerc lemaradása sem volt több egy tizednél: a monacói 79 ezredet kapott Bottastól.

Hamilton leggyorsabb utolsó szektort futott, de így sem tudta megcsípni csapattársát - mindössze hat ezreddel maradt el tőle!

A finn pilóta a másodikban sem, Hamilton viszont egyéni legjobbat fut - vajon elég lesz-e a pole-hoz?

Az utolsó kör első szektorában egyelőre Bottas és Hamilton sem tud javítani érdemben.

Alig két perc van hátra, vajon lesz-e tűzijáték?

A Renault örülhet annak, hogy egyelőre negyedik erőnek tűnik, annak kevésbé, hogy pilótái 1,3 és 1,6 másodpercre vannak az eddigi legjobb időt futó Valtteri Bottastól.

Vettel mindössze a hatodik, csaknem hét tized a lemaradása Pierre Gasly-val szemben.

A két Ferrari és Red Bull viszont egyelőre elmaradnak tőlük, sőt, némi meglepetésre egyelőre Verstappen tanyázik a harmadik helyen az első köridők után. 

1:25,345 az ötszörös világbajnok mért köre, Bottas azonban két és fél tizedet ad csapattársának.

A brit a Brooklandsben hibázik is

A két Mercedes újfent elsőként viharzik ki a bokszból, Hamilton fogja először megfutni gyorskörét.

Folytatódik az időmérő, kezdetét vette a Q3!

Alex Albon megcselekedte, amit megkövetelt a haza: a félig brit származású pilóta tizedik helyre lőtte be a Toro Rossót a Q2 végén, miközben Danyiil Kvjat már a Q1-ben búcsúzni kényszerült.

A legnagyobb csalódás így a McLarennél van, hiszen Carlos Sainz mindössze a 13. helyen zárta a Q2-t. A kiesők között csatlakozott hozzá még a két Alfa Romeo, Romain Grosjean és Sergio Perez.

Nem volt túl acélos, de Vettel továbbjut az ötödik helyen - ehhez kellettek a lágy gumik is, még Leclerc is felrakatta azokat egy kör erejéig.

Giovinazzi javít, Vettel viszont kieső helyen!

Véget ért az időmérő második szakasza.

"Nem tudom, mi történik, mintha nem ugyanolyan gumikon mennék" - panaszkodik Grosjean a csapatrádión.

Hát, ez egyelőre nem jött össze: a francia marad a 15.

Alig négy perccel a Q2 vége előtt Romain Grosjean próbálkozik megmteni a mundér becsületét. 

Kieső helyen egyelőre Grosjean, Raikkönen, Giovinazzi, Perez és Albon - utóbbi kerek egy másodperccel Leclerc mögött.

Daniel Ricciardo hibátlan kört autózott, jelenleg a hatodik helyen áll, kevesebb, mint hét tizeddel elmaradva Pierre Gasly Red Bulljától.

Leclerc 1:25:646-os idővel az élen, mögötte szorosan a két Mercedes, Vettel viszont nincs elemében: a Ferrari németje jelenleg csak a nyolcadik helyen áll.

Most már nem csak a Ferrari, hanem a Mercedes és a Red Bull is közepes keveréken próbálkozik, egyelőre úgy tűnik, beválik a stratégia, hiszen öten az élen.

A két Mercedes nem teketóriázik, Hamilton és Bottas elsőként a pályán. 

A Q2-vel folytatódik az időmérő edzés.

Véget ért a Q1, de még többen javítani fognak.

Kicsit meglepő, hogy a Q1 végéhez közeledve Kimi Raikkönen egy másodperccel lassabb alfás csapattársánál, Antonio Giovinazzinál. 

Meglepő, de a Ferrari monacói pilótája mindössze két századdal marad el Hamiltontól az eggyel keményebb Pirellin futva.

Az első tíz helyen egyelőre Hamilton, Leclerc, Verstappen, Bottas, Vettel, Norris, Sainz, Gasly, Ricciardo és Albon áll. 

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a két Ferrari az első körökön a közepes keverékű gumikat tette fel. 

Aztán jönnek a Mercedesek, Hamilton egy tizeddel múlja felül Leclerc-t.

A két Red Bull közül Verstappen harmadik, Gasly hatodik.

Sebastian Vettel is megfutja a maga idejét, de elmarad Lando Norristól, Charles Leclerc viszont jött, látott, és megdöntötte Lewis Hamilton tavaly beállított körrekordját: az új csúcs 1:25.628.

Vettel arra panaszkodik rádión, hogy nem tudta nyitni a DRS-t a Wellington-egyenesben.

Carlos Sainz 1:26,689-es köre egyelőre szintidőnek tűnik.

Annyi azért fontos információ, hogy 1:26-1:27 környékén alakulnak az első körök.

Aztán szépen sorban jönnek a többiek - köridőket egyelőre nem írunk, hiszen folyamatosan pörög a számláló.

A két Toro Rosso, a két Alfa Romeo, Nico Hülkenberg, Lando Norris és Lance Stroll hajt ki elsőként a bokszból.

Néhány fokkal melegebb a levegő Silverstone-ban, mint a harmadik edzésen, az ég pedig részben felhős a pálya felett.

Elindult a Q1.

Pénteken a Red Bull és a Mercedes, szombaton a Ferrari vitte a prímet a szabadezéseken, így egyelőre nehéz megjósolni, kié lesz a pole-pozíció. Még hat perc hátra a gyakorlásig, ebbe éppen belefér a harmadik gyakorlás összefoglalójának megtekintése!

Köszöntünk mindenkit ismét - bízzunk benne, mozgalmas kvalifikációt izgulhatunk végig együtt, tartsatok velünk a következő bő egy órában!