DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
15:00

Hamilton 1:34,7-re javított, de Vettel is nagyon jól jön...

Ennyit az időmérőről, tartsatok velünk vasárnap, a futam ideje alatt is.

Az 1:34,794-es pole-idő másfél másodperccel jobb a tavalyinál. A Mercedes pedig újabb rekordot állított fel: ők az első csapat, akik egy pályán öt egymást követő évben is kisajátították az első rajtsort. Abu Dhabi az első és egyetlen helyszín ugyanis, ahol ez összejött nekik ezen sikeridőszakuk alatt.

Grosjean, Leclerc, Ocon és Hülkenberg a sorrend a 7-10. helyen.

Hamilton, Bottas, Vettel, Raikkönen, Ricciardo és Verstappen a sorrend az első hat között, a holland már nem lehet az F1 legfiatalabb pole-pozíciósa.

És a német elrontotta a végét, hiába volt az első szektorban két tizeddel gyorsabb Hamiltonnál. Vettel csak a harmadik, a Mercedeseké az első sor Hamilton vezetésével!

Jönnek a pilóták arra a bizonyos második körre...

Na ezt látva azért ki lehet jelenteni, hogy az utolsó gyorskörök megtétele után még bármelyikük az élen találhatja magát. Bár az iménti hibáját látva mégis rizikós lenne Hamilton ellen fogadni.

EasyCapture1_7

De mindenki közel van hozzá, Vettel, Bottas, Ricciardo, Raikkönen és Verstappen is három tizeden belül!

Hamilton tovább emeli a tétet: 1:35,295-tel állt az élre, pedig még hibázott is egyet a körén.

Elindult a Q3 12 perce.

Vettel megérdeklődte mérnökénél, van-e ideje a Q3 kezdete előtt egy gyors pisilésre. Négy percet adtak neki, azt mondja, annyi alatt végez.

Ott lesznek tehát a fináléban a Mercedesek, a Ferrarik, a Red Bullok, valamint Leclerc, Ocon, Grosjean és Hülkenberg.

Kiesett: Sainz, Ericsson, Magnussen, Perez és Alonso.

Verstappen a hipereken vette át végül a 2. helyet. Raikkönen újabb kör megtétele nélkül is továbbjutott. Mint ahogy Ricciardo sorsa is hajszálon múlt, az ausztrál csak 10. lett, még az ultralágyas körével.

Hm, Leclerc, Hülkenberg és Grosjean felugrottak egészen a 3-4-5. helyig, lejjebb taszítva a Ferrarikat. Vettel erre ment még egy kört az ultralágyakon, amivel a 2. helyre javított.

Magnussen autójában a víznyomással vannak gondok, ez is közrejátszhat abban, miért marad el eddig Grosjean mögött.

Hm, a bokszból némi fáziskéséssel kihajtó Verstappen csak 10. lett az ultralágy (a neve ellenére keményebb) keveréken. Ez nem lesz elég, jönnie kell majd ismét. A Force Indiák is csak 13-14. helyre jöttek be ezzel az abronccsal. Hamilton viszont olyan időt repesztett, hogy az még a leglágyabb keverékkel is megsüvegelendő lett volna.

Vettel a legutóbbi, aki felült szánkózni a 20-as kanyar kerékvetőjére.

1:35,693 Hamilton ideje, ami új pályacsúcs. És ennél már csak jobb lesz.

Hamilton 7 tizedes előnnyel állt az élre, mögötte Bottas, Raikkönen, Vettel és Ricciardo.

Ricciardónak kellett elkerülő manővert tennie a bokszutcában, hogy bele ne szaladjon a garázsból éppen kihajtó jövő évi csapattársába, Hülkenbergbe.

Közben elkezdődött a Q2. Nem csak a Mercedesek, a Ferrarik és a Red Bullok, de még a Force Indiák is a keményebb keveréken hajtottak ki.

Nem csak Alonso és Sainz kapott uralkodói támogatást ezen a hétvégén, Charlene, Monaco hercegnője is itt van Leclerc mellett.

Pontosan tíz éve történt legutóbb olyan, hogy egy pilóta a szezon minden kvalifikációján felülmúlta csapattársát. És hogy ki tett ilyet? Akkor is Alonso, 2008-as csapattársával, Nelson Piquet Jr.-ral szemben.

Mindkét Toro és mindkét Williams kiesett tehát, Vandoorne-ról pedig immár elmondhatjuk, hogy a szezonban egyetlen alkalommal sem sikerült legyőznie Alonsót az időmérőkön.

Gasly alatt megállt a Toro Rosso a levezető körben. Sőt, a visszajátszásból látszik, hogy már gyorsköre befejezésekor is köhögött alatta a Honda-motor.

Alonso azzal "ünnepelheti" utolsó F1-es hétvégéjét, hogy nem esett ki a Q1-ben. Búcsúzott viszont Hartley, Gasly, Vandoorne, Szirotkin és Stroll.

Óhó, Leclerc ment egy hatalmas időt, az első és a második szektorban is gyorsabb volt eddig mindenkinél. Elfelejtettek neki szólni, hogy még nem a Ferrariban ül? Köre végül a 7. helyre lett jó, pusztán három tizedes lemaradással.

Pár perc van már csak hátra a Q1-ből, a nagyok már mind biztosították helyüket a következő szakaszban, de a kiesés elkerüléséért még mindig komoly csata folyik - ezúttal is a Williamsek és a McLarenek részvételével.

"Van egy emberem, akit állandóan a versenybírók szobájában tartunk" - viccelődik a Haas-főnök Günther Steiner a Sky Sportsnak beszélve, arra utalva, hogy a hétvége korábbi részében a Force India elleni óvás, a kvalifikáció után pedig a Grosjean és Gasly között a harmadik edzésen történt ütközés miatt lesz ott jelenése az amerikai csapatnak.

A két Red Bull bejött a Mercedesek közé a 4-5. helyre.

Hamilton 12 ezreddel Raikkönen mögött a harmadik, az első két szektorban veszített sokat, a harmadikban ő az eddigi legjobb. Bottas pedig mögé jött be a tabellán.

Mindenki a leggyorsabb, hiperlágy gumikat használja. Majd a Q2-ben lesz érdekes figyelni, taktikázik-e valaki a verseny rajtját észben tartva.

Vettel 64 ezredet javítva átugrotta csapattársát, 1:36,946.

A hasonló ütemben kihajtó első kilenc pilóta közül Raikkönen a leggyorsabb 1:37,010-zel.

Leclerc-é az első mért kör, de már követi is a fél mezőny.

Közben megkezdődött a Q1, a 18 perc végén az öt leglassabb autó búcsúzik. Senkinek nincs rajtbüntetése jelen állás szerint.

János Károly, korábbi spanyol király időnként feltűnő vendég a paddockban, és most sem hagyta ki az alkalmat, hogy meglátogassa az F1-ből távozó Alonsót és a helyére ülő Sainzt.

Daniel Ricciardót a pálya melletti leparkolásra szólította fel a Red Bull a mai edzés végén, de az autóban csak némi vízszivárgás ütötte fel a fejét, szóval semmi olyasmi, ami hosszú szerelést vagy rajtbüntetést eredményezett volna az ausztrál csapattal töltött utolsó hétvégéjén.

A harmadik edzésen Lewis Hamilton futotta a legjobb időt, a fontosabb péntekin pedig csapattársa, így papíron a Mercedest tekinthetnénk esélyesnek, viszont az időmérőt nem papíron, hanem aszfalton futják, s a nagy hatos egyetlen tagját sem lehet kihúzni az esélyesek közül.

Lenyugvóban a nap Abu Dhabiban, és lenyugvóban az F1 is a 2018-as évre - előtte azonban még két fontos eseményt, a mai időmérőt és a holnapi futamot végigizgulhatjuk a mezőny idén megismert felállásában.