DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
16:04

1:46,644-gyel Vettelé a leggyorsabb kör, előnye 2,2 másodpercre hízott.

Élő közvetítésünk lezárul, köszönjük a figyelmet, hamarosan érkeznek a vasárnapi nyilatkozatok.

A Racing Point Force India megszerezte első bajnoki pontjait: az ötödik és hatodik hely révén kapásból 18-at, amivel a Williamst rögtön átugrották, és a nyolcadik Saubertől is csupán egyetlen egységre vannak.

A 44 körös futam végeredménye:

Kockás zászló, Vettel nyeri a Belga Nagydíjat Hamilton és Verstappen előtt.

Vettel megkezdte az utolsó kört, idei ötödik győzelme felé robog.

A szokásos helyen, a Kemmel egyenes DRS-zónájában Bottas megelőzte Perezt, a negyedik helyre jött fel.

Már csak 5 kör van hátra. Gyakorlatilag két csata dúl a mezőnyben: Bottas a negyedik Perezt üldözi, míg a 12. helyen álló Szirotkinra csapattársa, Stroll közelít.

Bottas 2,7 másodpercre Pereztől, de a Force India mexikóija derekasan védekezik, a két versenyző utolsó köre majdnem egyforma volt.

A Mercedes finnje messze a leggyorsabb a pályán: virított egy 1:46,286-os kört, ami új pályarekord.

Bottas meglehetős könnyen előzte meg Ocont az ötödik helyért. Perez 6,3 másodperccel halad előtte.

Ricciardót ki is vehetjük a sorrendből, a két kör hátrányban levő ausztrált kihívta a Red Bull, nincs értelme folytatni a körözést.

Így áll a 44 körös Belga Nagydíj a 30. körben. Egyedül Hartley nem járt eddig kerékcserén. Bottas másodszor is kiállt, lágy abroncsokért, így esett vissza a hatodik helyre.

Vettel előnye a 28. körben már 4,1 másodperc. Mögötte Hamilton, Verstappen, Bottas és Perez a top 5-ben.

A 27. körben Verstappen is kiállt, kényelmesen megőrizte a harmadik helyet.

Sorban érkeznek a pontszerző helyekről a bokszba, Grosjean, Perez, Ocon és Gasly is kiállt.

Vettel a 23. körben érkezett, 1 másodperccel Verstappen és Hamilton elé ért vissza – a Kemmel egyenesben a brit meg is előzte a Red Bullt, és üldözőbe vette a németet.

A 22. körben, pontosan a verseny felénél Hamilton a bokszban, szuperlágy helyett lágy gumit kapott.

Két kör alatt Bottas kettőt is előzött, Ericssonon és Gaslyn túl, a nyolcadik helyen.

1:48,208-cal Hamiltoné a leggyorsabb kör, de hátránya nem csökken jelentősen, 3,4 másodpercre van lemaradva.

„Nehéz megérteni, hogyan hibázhatta el ennyire a fékezést” – mondta Alonso Hülkenbergről, majd Leclerc kapcsán hozzátette: „A halo nagyon hasznos volt ma. Nem kell megkérdőjelezni, hogy jó dolog-e.”

A Szirotkint megelőző Bottas már az utolsó pontszerző, 10. helyen.

Leclerc már a bokszfalon nézi az eseményeket. A Sauber Twitter-posztban kiemelte, hogy a halóra szükség volt ennél a balesetnél…

Verstappen DRS használatával könnyedén megelőzte Perezt, a Red Bull hollandja az utolsó dobogós pozícióban.

Remek fotót tett fel a Haas: Magnussen és Grosjean megúszták az első kanyart.

Raikkönen harmadszor is a bokszban, ezúttal utoljára: a 7-es Ferrari kiállt a versenyből.

Raikkönen másodszor is kiállt a bokszba, autóján állítottak, majd visszaküldték a pályára.

Bottas a 13. helyre zárkózott fel, Hartley-t az Eau Rouge-ban előzte meg.

A 7. körben Vettel előnye már 2,4 másodperc, míg Verstappen Ocont megelőzve átvette a negyedik helyet.

Újra verseny, Vettel megőrizte vezetését, mögötte Hamilton, Perez és Ocon.

Ricciardo hátsó szárnyát kicserélték, két kör hátrányban visszaállt a versenybe.

Volt egy másik, kisebb incidens is a rajtnál: Bottas hátulról eltalálta az egyik Williamst.

Videó a balesetről: 

Leclerc és a hátsó szárnyát elveszítő Ricciardo is kiesett, Raikkönen hátsó defekt miatt kiállt a bokszba, a finn utolsó.

Hülkenberg nagyon benézte az első kanyart, hátulról telibe találta Alonsót, aki átugratta Leclerc-t, a Sauber halóját is eltalálta.

A Kemmel egyenesben Vettel megelőzte Hamiltont, a kedélyek pedig rögtön lehiggadtak, mivel beküldték a biztonsági autót.

RAJT! Hatalmas baleset az első kanyarban, Alonso és Hülkenberg kiesett.

Az első tíz versenyző szuperlágyon indul, mögöttük kilencen lágyon, egyedül Sainz közepesen.

Az F1-es mezőny elindult a felvezető körre.

A levegő hőmérséklete csupán 17, az aszfalté 29 Celsius fok Spában, az ég részben felhős.

A friss pletyka szerint a mai lehet az utolsó verseny a jelenlegi pilótafelállással, amely a szezon kezdete óta nem változott: állítólag Stroll Monzától a Force Indiába ül, Ocon helyére, aki a McLarentől szorítja ki Vandoorne-t. A Williamsnél Kubica folytatja, a legújabb hírek szerint viszont Vandoorne sem marad ülés nélkül, helyette Ericsson húzza a legrövidebbet: a belga az ő helyére érkezik Sauberhez.

Négy versenyzőt is hátrasoroltak motorcsere miatt a rajtrácson – a szezon utolsó harmadában ez lesz a norma –, Bottas, Hülkenberg, Sainz és Vandoorne indulnak az utolsó négy pozícióból.

Belgiumban Lewis Hamilton és Sebastian Vettel foglalják el az első két sort, mögöttük azonban a sorrend minden, csak nem papaírforma: az esős Q3 fordulatai után a két Force India a második sorból kezdheti meg a pontgyűjtést a csapat bajnoki egységeink nullázása után, a két Red Bull csak a negyedik sorban, Bottas rajtbüntetés után 17. helyen. Teljes rajtrács itt.

Köszöntjük olvasóinkat, akik velünk együtt követik a 15:10-kor induló Belga Nagydíj, a szezon 13. fordulójának eseményeit.