DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
16:43

Öt kör van már hátra, az eső nem jött, és olyan versenyvégi átrendeződés is nehezen lesz már itt, mint amit Bakuban vagy Sanghajban láttunk.

Ezzel be is rekesztjük élő közvetítésünket, a himnuszokat már ne itt kövessétek, mert elénekelni hiába próbálnánk szövegben. Köszönjük a figyelmet!

Ricciardónak volt eseménytelen futama, 5. lett. Mögötte Magnussen remek 6., Sainz, Alonso, Perez és Leclerc még a pontszerzők.

Hamilton 17 pontra növelte előnyét a tabellán, a kontruktőrök között pedig a Mercedes újra átlépte a Ferrarit.

És itt a vége, Lewis Hamilton szezonbeli második győzelmét aratta 20 másodperces fölénnyel, a Mercedes pedig kettős győzelmével régi önmagát nyújtotta. Verstappen lett a harmadik, Vettel és Ferrari pedig majd jól megkapják a kérdéseket, hogy biztosan ki kellett-e állni arra a második kerékcserére.

Közeleg a leintés és az első 2018-as kettős győzelem.

Bottast még benzinspórolásra kérik, pedig azt gondolhatná az ember, hogy a verseny elején a hat kör biztonsági autó megoldotta ezt a nehézséget.

Hamilton idei második győzelme felé halad, és Bottas második helye sincs veszélyben, 43 kört megélt közepes keverékű gumik ide vagy oda.

Vettel nem tud közeledni Verstappenre, meglehet a holland első dobogója a szezonban.

Pereznek megvan a 9. hely. Leclerc-nek viszont az utolsó pont már igencsak kinéz, hiszen Stroll már 10 másodperccel van mögötte.

A versenyben lévők közül jelenleg csak négyen nincsenek pontszerző helyen: Stroll, Ericsson, Hartley és Szirotkin.

Perez támadja már Leclerc-t a 9. helyért.

Vettel számára azért jelen állás szerint elég rossz bolt volt kiállni a bokszba, mert a 2. helyről a 4.-re csúszott, és nem nagyon halad felfelé. Mindez persze csak akkor fog rosszul festeni, ha a másik korai cserélő, Bottas viszont egy kiállással letudja a futamot. 

Vettel futja a gyors szektoridőket, de Verstappen még sérült autójával sem nagyon akarja őt magához közel engedni.

És Vandoorne is félrehúzódik, elvesztette a hajtást a McLaren, azt mondja. Már csak 14-en vannak versenyben Barcelonában.

Bottast rögtön értesítik is a törmelékről, nehogy úgy járjon, mint Bakuban. Most a második helyen áll, 15 másodpercre Hamilton mögött, de épp megfutotta a verseny leggyorsabb körét, szóval a gumijai egyelőre rendben vannak. Viszont még 20 kör a leintésig.

Le is esett a Red Bull szárnyának törött darabja, a célegyenes bejáratánál, az ideális íven állt meg, páran át is hajtottak rajta rögtön. A csapat azt mondja a hollandnak, hogy ha nincs baja az autó balanszával, akkor mehet tovább nyugodtan.

Verstappen lekörözés során nekikoccant Stroll jobb hátsó kerekének, elég látványos sérülés keletkezett ezzel a Red Bull első szárnyának bal oldalán. Hát ez nem hiányzott!

Újra zöld az út, Alonso pedig rögtön egy sikeres támadással kezd Leclerc ellen, átvéve ezzel a 8. helyet.

Viszont 5 másodperces volt a kerékcsere, és emiatt éppen Verstappen mögé jött csak vissza a pályára.

Vettel jön a második kiállására. A VSC alatt ez nem jár akkora időveszteséggel a riválisaihoz képest.

Ocon a pálya szélére húzódott füstölő Force Indiájával, a motor valamely elemével lehet gond. Virtuális biztonsági autó lépett életbe, azaz a különbségek megmaradnak a pilóták között. 

Leclerc még mindig ott van pontszerző helyen, jelenleg a 8., és Alonso nyomásának áll ellen remekül.

Verstappen 8 másodpercre közelítette meg Bottast. A finnek mondja a csapata, hogy szóljon, ha szerinte ezzel a gumiszettel el lehet jutni a célig. Bottas egyelőre következetesnek nevezi az abroncsok viselkedését.

Mindenki közepes keverékeken halad, nem is csak az élmezőnyben, hanem a teljes mezőnyben.

Ezzel visszaállt a futam rendje, Hamiltoné a vezetés, és 10 másodperc az előnye Vettellel szemben.

És jön Verstappen is. Vettel és Bottas párosa mögött vannak mindketten, több mint 10 másodperces hátránnyal, de talán már eggyel kevesebb bokszkiállással.

A Bottasnak most érkezett rádióüzenetből azt lehet kivenni, hogy a finn kétkiállásos taktikán van. A Red Bullok viszont biztosan egyen, szóval lehetnek itt még komoly helycserék... Ricciardo éppen most hajtott be szerelőihez a harmadik helyről.

Ocon rengeteg időt veszített a bokszkiállása során, komoly gond keletkezett a jobb hátsó kerék felhelyezésével. A francia vissza is csúszott az utolsó helyre. A Force India egyelőre nem sokra megy azzal, hogy magasan az ő autóik a leggyorsabbak a sebességmérő pontnál, még Ocon drámája előtt sem igazán veszélyeztették a pontszerző helyeket.

Sainz a még kerékcseréje előtt álló Ericssonnal vívott egy milliméteres csatát, és egyelőre nem is tudott a Sauber elé kerülni.

Helyette egy átlátszó marketinghúzással Alonso örömmámorban úszó új kis rajongóját vágják be a közvetítésbe, miután a spanyol előzött egyet a mezőny hátsó szekciójában - oda esett ugyanis korai bokszkiállása után.

Raikkönen vissza tudott térni a bokszba, a csapat pedig be is tolja autóját a garázsba. Thomas Daniel idén sem mosolyoghat a lelátón.

Hamilton is megejtette a kerékcseréjét, ideiglenesen Verstappen állt az élre, de a Mercedesnek már szinte egy teljes kiállásnyi előnye van vele szemben, Ricciardót pedig maga mögött is tudja.

A célegyenesbe fordulva a finn mintha a bokszba akart volna kanyarodni, de végül visszakozott, a mögötte haladó Verstappen pedig rögtön el is suhant mellette. Raikkönen továbbdöcög, de egyelőre nem találnak megoldást a problémára.

Oh, Raikkönen Ferrarija lelassul!

Egyelőre azonban sem Hamilton, sem Raikkönen, sem a Red Bullok nem reagálnak a másik két élpilóta bokszkiállására.

Hamilton is az esőt kérdezi, ő is nemleges választ kap csapatától.

Hajszálon múlt, de Bottas nem tudta elkapni Vettelt a bokszból kijövet, aki pedig a kelleténél tovább be volt ragadva Magnussen mögé. Kettőjük között a sorrend nem változott.

Bottas nem vár a válasszal, jött ő is kiállásra.

És a Ferrarinál bokszkiállásra készülnek, Vettel már jött is közepes keverékekért.

Hamilton előnye már 7,5 másodperc Vettellel szemben. Martin Brundle a Sky Sports kommentátorfülkéjében meg is állapítja: "Ez most Lewis azon napjainak egyike, amikor legyőzhetetlen. Most épp csak egy önmagához képest átlagos kört ment, de még ez is fél másodperccel gyorsabb mindenki másnál."

"Általában véve is szeret pörögni a hétvégéken, de a futam első köre nem a legjobb pillanat ehhez. Fel kell tennie önmagának néhány komoly kérdést" - beszélt Hülkenberg Grosjeanról a rajtbaleset után...

Talán nem is véletlen, hogy Alonso épp most érdeklődik a csapatánál az időjárás felől. "Nem változott az előrejelzés, néhány esőcsepp lehetséges, de semmi több" - mondják neki a McLarennél.

Leclerc őrzi a 9. helyet a Sauberrel, és Alonso nem is tud hozzá közelebb férkőzni az egyre használtabb szuperlágy gumijain.

Hamilton máris 4 másodperccel ellépett Vetteltől. A német mögött azért ennél kisebbek a különbségek.

Vandoorne-t vizsgálják, amiért az első körben a 2-es kanyarban történt kicsúszásakor nem a megfelelő útvonalon tért vissza a pályára...

... és ez gyors volt, mert már ki is osztották neki az 5 másodperces időbüntetést.

Hamilton legelső gyorsköre, teletankolt autóval 1:22,990. 2015-ben még a pole-kör is 1:24,6 volt. Na, ennyit gyorsult az F1 Barcelonában!

Nincs előzés az 1-es kanyarban, de Alonso birkózik Oconnal, és pár kanyarral később meg is kerülte a Force Indiát.

Hat kör elteltével jön a biztonsági autó visszafelé a bokszba, folytatódik, illetve kezdődik a verseny.

Vizsgálják is Grosjeant, a futam után születik majd ítélet. A francia két verseny alatt a második karosszériát törte szét.

Itt a videó a balesetről.

Továbbra is a safety car mögött a mezőny, az alábbi az első tíz helyezett sorrendje.

Grosjean a Magnussen mögötti "piszkos levegőben" veszítette el a tapadást, senkit nem hibáztat, bocsánatot kért a csapatától a szezont szörnyen kezdő francia.

Alonso Sainzcal kakaskodott, Vandoorne is kiszélesített egy kanyart, mindkét McLaren veszített pár pozíciót.

Grosjean pördült meg, hatalmas füstfelhőt kreálva gumijaival, a pályára visszacsúszva pedig eltalálta Hülkenberget. Gasly is belekeveredett, mindhárman kiestek.

Hamilton megőrizte a vezetést, Vettel bejött Bottas elé, de biztonsági autó egy több autót érintő baleset miatt.

Hamilton, Bottas, Vettel, Raikkönen, Verstappen, Ricciardo az első hatos sorrendje, közelednek vissza a rajtrácsra...

Megkezdődött a felvezető kör, az eget pásztázó kamera pedig megerősít minket abban, hogy még mindig elég sötétek a felhők a pálya körül. A levegő 15, az aszfalt 35 fokos egyébként, szóval tényleg nincs "spanyolos" meleg.

Egyedül Alonso rajtol a szuperlágy gumikon, az első tízben mindenki más a lágyakat használta az időmérő Q2-jében.

Na, a közvetítésben felcsendült az F1 új főcímdala, már csak öt perc és kezdődik!

A McLarennél még egy csapatfotóra is volt idő összeállni a futam előtt. Ez nem tükrözi, hogy milyen feszült is ilyenkor mindenki a rajtrácson.

Tudjátok, a futam nem is 14-kor, de még csak nem is 15-kor, hanem 15:10-kor kezdődik el a felvezető körrel. Tavaly ilyenkor már a futam vége közeledett, de hát ez most már ilyen. 

Brendon Hartley is ott van a rajtrács utolsó helyén, természetesen megkapta a rajtengedélyt annak ellenére, hogy az időmérőn nem lépett pályára a harmadik edzésen történt nagy balesete miatt. Az új-zélandi is jól van, és az autót is rendbehozák. Van egy szörnyen hosszú lista arról, hogy mi mindent kellett kicserélni az STR13-ban. De röviden: mindent.

Szólnak a himnuszok. Többes számban, mert immár nemcsak a spanyol, hanem a katalán himnusz is felcsendül. Erre nem volt példa korábban, és bizonyosan a Katalónia és Spanyolország közötti feszült viszonyra vezethető vissza.

Már csak azért is különleges lenne egy esős futam, mert tudjátok-e, mikor volt utoljára csapadékos az F1-es Spanyol Nagydíj? 1996-ban. És tudjátok-e, miről híres az 1996-os Spanyol Nagydíj? Az volt Michael Schumacher első ferraris győzelme. Azért azóta történt már egy-két dolog az F1-ben, meg úgy a világon is.

Néhány esőcsepp is kopog már a rajtrácson lévők fején. Ezek még ártalmatlanok, de Sainz most azt mondja, a Renault tudomása szerint 70% az esélye, hogy megjön a csapadék a futamra.

Ide kattintva végigfürkészhetitek a rajtfelállást. Ezúttal csak egy büntetést osztottak ki, de az sem befolyásol semmit.

Napos napot mindenkinek! Montmelóban is napos nap van, de csak amikor a csillagunk keresztül tud kukucskálni a pálya felett vonulgató sötét, fenyegető felhők között. Lehet eső a futamon? Az FIA hivatalos előrejelzése nemrég még 80%-os valószínűséggel azt mondta, hogy igen!