DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
11:40

És tudják ezt a csapatok is, mindenki szépen visszaparkolt a garázsba, amíg el nem takarítják a Red Bullt a veszélyes pontról.

Köszönjük a figyelmet, tartsatok velünk a 15 órakor startoló második edzésen is.

Az F1-es versenyhétvégére hét és fél év kihagyás után visszatérő Robert Kubica a 19., utolsó előtti helyen zárta a szabadedzést. 3,3 másodperccel maradt el a legjobbtól, csak csapattársánál volt gyorsabb a továbbra is problémásnak tűnő Williamsszel. A második edzésre pedig a lengyel visszaadja az autót Szergej Szirotkinnak.

Verstappen nemrég még feljött a 4. helyre a két Ferrari közé. És akkor végeredményt is hirdethetünk: Bottas, Hamilton, Vettel, Verstappen, Raikkönen, Alonso, Ricciardo és Grosjean az első nyolc sorrendje.

Megjött a kockás zászló, és nem nagyon gyorsul már senki.

Az utolsó körök jönnek. Hamilton egy ideje már a közepes keverékű gumikon köröz, a jelek szerint jobban feltankolt autóval, ezért nem jelenthetett veszélyt Bottas idejére. Több mint nyolc tized választja el a két Mercedest.

Alonso is hibázott a 4-es kanyarban, de ő a pályán tartotta az autóját.

Megjelent a pályán Ericsson és az utolsó két helyre szorította a Williamseket.

A McLarenek is erősnek tűnnek a 8-9. helyen. Lemaradásuk ugyan 1,8-1,9 másodperc, de ennek jelentős része Bottas hatalmas köréből fakad, a Red Bullokhoz képest nincsenek messze.

Vettel is javít, 1:19,098, ezzel ő a 3., de még mindig csak éppen bebújt egy másodpercen belülre Bottashoz képest. Tegyük hozzá, a Ferrarik már az ultralágyakat használják, míg a Mercedesek még nem tettek semmi effélét.

Raikkönen ugrott fel a 3. helyre, de 1:19,499-e még mindig több mint egy másodperccel elmarad Bottas etalonjáról.

Kubica javított az idején, de 1:21-gyel maradt a 18. Mögötte Stroll és az az Ericsson tanyázik, aki korábban szintén kicsúszott, és azóta nem járt a pályán, így még nincs is reprezentatív köre.

Mindhárom szektorban a nap legjobbját futotta, ami elkerülhetetlenül újabb javulást jelent. Nagyjából három tizedet faragva az etalonból a Mercedes finnje immár 1:18,148-cal vezet. Az adatok szerint olyan lágy gumiszettel érte ezt el, amelyben már 10 kör benne van.

Elhárult a veszély, mondja az FIA, Bottas pedig nem is habozik, hanem elkezdte pakolni az újabb lila szektorokat.

A kanadai azonban valójában nem ütközött neki a falnak, így autója sértetlen maradt, csupán elásta magát a kavicságyban. Ezért jött be a daru, hogy kiemelje onnan.

Nem ezek voltak a Williams legdicsőbb pillanatai, Kubica is megpördült pillanatokkal Stroll kicsúszása előtt.

Újabb egész pályás sárga zászló, Stroll csúszott a falba ezúttal.

A téli teszteken 1:17,182 volt a legjobb köridő, Vettel érte el. Ehhez hiperlágy gumikat használt, amit most nem lehet, de ennek ellenére is elképzelhető, hogy még ez a köridő is megdől holnapig. Elvégre az időjárás is jóval barátságosabb, és az autók is jelentősen fejlődtek azóta.

Gasly bemártotta Sainzt a csapatrádión, aki feltartotta őt legutóbb.

Bottas még egy árnyalatnyival gyorsult, 1:18,441 most már.

Nem veszik félvállról a titkolózást a Red Bullnál, miközben próbálják visszajuttatni a garázsba Ricciardo autóját.

Bottas már javított is az élen: 1:18,499.

A köridők többsége a lágy gumikon született eddig, csak a Williams használta a szuperlágyakat. Ezeken kívül a közepes keverékek előrhetőek még a hétvégén.

Ricciardo jelenleg még a harmadik helyen áll a két Mercedes mögött, de valószínűleg nem marad ott sokáig. Most elkezdtek visszaszivárogni a pályára a versenyzők.

Itt szemügyre vehető az állás úgy félidő környékén.

Elhárult a veszély, de olyan nagyon senki se siet még vissza a pályára.

Kubica 10 kör megtétele után a 18. helyen áll. Jelenleg autójára új padlólemezt szerelnek, amit követően a legtöbb új elem fent lesz az autóján. Vele szemben Stroll főként a korábbi elemeket használja, így próbálják összehasonlítani a frissítések hatását.

Virtuális biztonsági autós periódus lépett életbe, ami egy edzésen azt jelenti, hogy ugyan nem állították le, de nem sok értelme van a pályán tartózkodni, hiszen csak lépésben szabad közlekedni.

Alacsony erejű volt a becsapódás, de az autó bal elején lesz dolga a Red Bullnak a kitört felfüggesztés miatt.

Hoppá, Ricciardo a falban a 4-es kanyarban, ugyanott, ahol korábban Hartley és Grosjean is elhagyta a pályát.

Raikkönennél a padlólemezen ügyködnek a garázsban. Ez is egy új elem, amit erre a hétvégére hoztak, így lehet, hogy csak egyszerű beállításváltoztatásról van szó.

Amíg ezeket figyeltük, alaposan átváltozott a tabella eleje. Olyannyira, hogy már meg is dőlt a tavalyi pole-kör, Bottas 1:18,695-tel áll most az élen! Mögötte Hamilton, Vettel és a pályára végre kitaláló Verstappen.

Brendon Hartley pedig a gumifal mellől tért vissza. Most meg Grosjean csinált valami hasonlót ugyanott. Elég csúszós még az aszfalt, hogy finoman fogalmazzunk.

Itt a nem jó felé néző Bottas.

És Marcus Ericsson is a kavicságyból jött vissza. Teszünk most már egy ilyen sárga zászlós ikont, mert ennyi közjáték után már indokolt. Nem beszélve arról, hogy éppen Perez is átvágott egy kanyart.

Méghozzá Sebastian Vettel pördült meg, ráadásul szinte vele egyidőben Valtteri Bottas is! Mindketten folytatni tudták mindenesetre, mintha mi se történt volna.

Mint ahogy most volt is egy pár pillanatig tartó sárga zászlós szakasz egy pályaelhagyás miatt. Viszont közben Ricciardo már kihajtott, megoldódhatott a probléma.

És Ricciardo autójával is van valami gondja a Red Bullnak. A Sky Sports értesülései szerint az autó nem tud kommunikálni a FIA pályabírói posztjaival, ami például a zászlójelzések kormányon való kijelzésénél fontos.

A Mercedesek közben megkezdték a munkát, de Verstappen még mindig vár.

1:19,147 volt a tavalyi évben futott leggyorsabb kör, ehhez érdemes viszonyítani az idei eredményeket. Látva, hogy Raikkönen már első nekifutásra 1:20,336-tal kezdett, nem merész dolog kijeleneteni, hogy ez az eredmény ezen a hétvégén meg fog dőlni. Pláne, hogy már a téli teszten is megdöntöttek mindenféle nemhivatalos pályacsúcsot is.

Kubica 1:24,2-vel kezd, de gyorsabb nála a két McLaren, Raikkönen és Ocon is. Persze ne várjunk csodákat a lengyeltől, hiszen ha a puszta bajnoki pontversenyt nézzük, a Williams jelenleg a mezőny leggyengébb autójának számít.

Hamilton öltözködik már azért. Közben Alonso, Kubica és Ocon már mért körökre készülve tértek vissza a pályára. 

Hopp, hát itt valamit csúnyán elírtak. "Spanish" helyett "Spainish" szót használtak a Spanyol Nagydíj megnevezéséhez az aszfaltfeliraton, ami mindenképpen hibás.

Csendes percek, a versenyzők most megosztják a mérnökökkel az egyetlen körük alatt gyűjtött alapismereteket. Hamilton, Bottas és Verstappen még mindig sehol, nem megszokott ilyenkor ez a várakozás.

Mivel olyan rég volt már szó Kubicáról (igen, önirónia), itt egy kép arról, ahogy a pályán halad. Egyébként emellett még két F1-es hétvége szabadedzésén tervezi őt bevetni a Williams, de munkában lesz a jövő heti itteni teszten is.

A többség végzett is 1-2 installációs körével, és visszatért a bokszba. Már csak a két Mercedest és Verstappent nem láttuk.

Na de nemcsak Kubica a nap újdonsága, hanem egy rakás élettelen dolog is, hiszen szinte minden csapat komolyabb fejlesztésekkel érkezett. A leglátványosabb közülük a Ferrari visszapillantója és a McLaren orra.

Szergej Szirotkin helyére ugrott be a lengyel a Williamsnél. Más csapat nem alkalmaz tesztpilótát az edzésen.

Zöld lett közben a lámpa, többen is azonnal a pályán, köztük Kubica is.

A tévés közvetítésben is Kubicának szentelik az edzés előtti perceket, visszaidézve a lengyel 2007-es montreali balesetét és az egy évvel későbbi győzelmét. Mindenki döbbenjen meg, hogy ezek már egy évtizeddel ezelőtt történtek!

A barcelonai pálya az egyik legismertebb a naptárban a versenyzők és a rajongók számára is, hiszen az 1991 óta rendszeres futamok mellett kedvelt teszthelyszín is. Íme a hőmérsékleti adatok.

Aki még mindig nem hiszi, annak készített mozgóképet is a csapat Kubica hátának főszereplésével.

És közeleg a nagy pillanat, amire a Williams is felhívja a figyelmet az alábbi posztban. Tesztpilótájuk, Robert Kubica pályára fog hajtani ezen a 90 perces edzésen, ami a lengyel versenyző F1-es hétvégén való első hivatalos részvételét jelenti a 2010-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj óta! A maga módján tehát ez is egy sporttörténelmi pillanat lesz, és újabb lépés afelé, hogy Kubicát egy napon ismét a rajtrácson láthassuk.

Napos napot kívánunk a Spanyol Nagydíj első szabadedzéséről, ami ezúttal tényleg napos, ellenben az itt tartott előszezoni teszttel, ami helyenként inkább havas volt.