F1 hírek
F1-es Red Bullt tesztelt a WRC-bajnok
Először ülhetett Formula-1-es versenygép volánja mögé Kalle Rovanpera: a finn élvezte a körözést, és azt is elmondta, miben más ez, mint egy raliautó.
részletekNem lát bizonyítékot a vízhűtésre a Pirelli
Az F1 gumigyártója szerint technikai direktíva tiltja azt, ami Interlagosban gyanúként felmerült, de az adataikban nem látnak arra utaló jelet, hogy bárki trükközne.
részletekZhou célja, hogy az F1-es paddockban maradjon
A Saubertől és a mezőnyből is távozni kényszerülő kínai büszke az eddigi karrierjére, amelyet azonban nem tart lezártnak az F1-ben.
részletekBottas: Nem teljesült a folytatás feltétele
A finn F1-es elismerte: nem könnyű a helyzet, amiben van, de hálás a Saubernek. Binotto hangsúlyozta: komoly jelölt volt a sokszoros nagydíjgyőztes.
részletekÍgy fest most a 2025-ös F1-es mezőny
A Sauber-bejelentéssel hivatalosan már csak egy ülés kiadó a jövő évi rajtrácson, de valójában a Red Bull még megkavarhatja a paklit: mutatjuk a jelenlegi helyzetet.
részletekKikerül a McLaren programjából Bortoleto
Elengedi a McLaren Gabriel Bortoletót a csapat kötelékeiből, miután a britek korábbi támogatottja a Stake istállójánál folytatja 2025-ben F1-es alakulatuk pilótájaként.
részletekNem az új szárny volt a baj a McLarennél
Nem a McLaren újonnan hozott hátsó szárnya miatt szenvedett az alakulat Interlagosban – mondta Oscar Piastri, aki szerint van még mit megérteniük a múlt hétvégén történtekkel kapcsolatban.
részletek„Az egyik legjobb tehetséget szereztük meg”
Az egyik legnagyobb tehetséget sikerült megszereznie a Stake-nek/Audinak a bajorok vezérigazgatója szerint Gabriel Bortoleto személyében, aki jövőre csatlakozik a csapathoz.
részletekBejelentve: Bortoletót választotta az Audi
Eldőlt az Audi/Sauber/Stake még fennmaradó F1-es ülésének sorsa: a formáció nem Valtteri Bottast, hanem a fiatal Gabriel Bortoletót választotta Nico Hülkenberg mellé.
részletekNem hosszabbít Bottasszal és Zhouval a Stake
A Stake F1-es csapata hivatalos közösségimédia-oldalain jelentette be szerda délelőtt, hogy nem hosszabbítja meg jelenlegi pilótáik, Valtteri Bottas és Guanyu Zhou szerződéseit 2025-re.
részletekHerbert visszaszólt Jos Verstappennek
Elfogultsággal és összeférhetetlenséggel vádolta a stewardként dolgozó ex-F1-est a címvédő apja, most reagált a háromszoros nagydíjgyőztes.
részletekNehéz helyzetbe hozzák a Williamst a törések
Colapinto kétszer, Albon egyszer csapta oda az autót az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj esős versenynapján: a tartalék alkatrészekkel kell sakkoznia a csapatnak.
részletek