F1 hírek
Váratlan tesztpilótát nevezett meg a Manor
Nemrég még úgy tűnt, hogy semmije nem marad, jelenleg azonban már ő az egyik legsűrűbb 2016-os programmal rendelkező versenyző. A Manor mégis megtartja egyik tavalyi pilótáját.
részletekMassa: Harcolni akarunk a Mercedesszel
A Williams brazil F1-es pilótája szerint mindenki a nulláról indul és ők is versenyképesek lesznek, de azt hozzátette, hogy szerinte még mindig a Mercedes legesélyesebb.
részletekMcLaren: Nem szeretnénk hamis előrejelzéseket
Eric Boullier versenyigazgató szerint nem akarnak jóslatokba bocsátkozni, így nem tud mit hozzátenni Alonso kijelentéseihez - egy korábbi F1-es pilóta viszont nem látja a beharangozott előrelépést.
részletekVisszatérhet az F1 Watkins Glenbe?
A Formula-1 versenyigazgatói posztját betöltő Charlie Whiting szerint az újraaszfaltozott Watkins Glen-i pálya kiváló helyszínt biztosíthatna a jövőben egy esetleges második amerikai futamnak.
részletekVettelnek csak lesipuskásként lesz esélye?
Az idén már televíziós szakértőként dolgozó korábbi F1-es, Mark Webber úgy véli, a Ferrari idén még nem lesz a Mercedes szintjén, Hamilton és Rosberg rivalizálása azonban segítheti Vettelt.
részletekAz egyik csapatfőnök nélkül indulhat az év
Bírósági úton akadályozhatják meg, hogy a Force India csapatfőnöke elhagyja hazáját, ami egyúttal azt is jelentheti, hogy távol kell maradni az F1 jövő vasárnapi, melbourne-i évadnyitójától.
részletek„Az F1-nek kellene még tíz Ricciardo!”
A jövő hétvégi szezonnyitóra készülve Bernie Ecclestone egy podcast-interjúban (!) beszélt a szervezőkkel való kapcsolatáról, s arról is, miért tartja fontosnak Daniel Ricciardo szerepét.
részletekA Mercedes 20 lóerőt ajándékozna a többieknek
Gáláns ajánlatot tett az élen álló F1-es motorgyártó ellenfeleinek: egy kisebb módosítás értelmében, ami rájuk nem vonatkozna, a Ferrari, Renault és Honda is 20 lóerővel lenne erősebb.
részletekDurván beszóltak Rosbergnek
Csapattársa, Lewis Hamilton életstílusáról kérdezték meg az F1 nagy családjának pár tagját, végül mégis Nico Rosberg kapott egy kemény beszólást az egyik csapatfőnöktől.
részletek„Extrémen bizonytalan” a Sauber jövője
További részletek derültek ki a dolgozóinak tartozó F1-es csapattól: a személyzet kétharmadának adósak, a svájci szakértők pedig aggódnak az alakulat sorsa miatt.
részletekHamilton sztársága megbosszulhatja magát
Az ex-F1-es pilóta, David Coulthard úgy véli, honfitársa még tíz évig is versenyezhet, mégis aggódik, hogy intenzív társasági élete a pályán fogja éreztetni hatását.
részletekMiért nem pörkölt oda a Mercedes a teszten?
Egyedüli csapatként a címvédő F1-es istálló nem használt ultralágy vagy szuperlágy abroncsokat a kéthetes tesztelés során. A háttérben a gumitaktika áll, amellyel egy másik célt szándékoztak elérni.
részletek