DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Dennis: A McLaren csúcshódításra készül

A kezdeti nehézségek majdhogynem természetesek voltak az első téli F1-es teszten, mondja Ron Dennis, aki bízik, benne, hogy hamarosan elkezdődhet a csúcs felé törekvés a McLaren-Hondánál.

Ron Dennis kedden Tokióban vendégeskedett pilótáival, ahol többek között csapata és a Honda közös történetéről elmélkedett, valamint megdobogtatta az idősebb rajongók szívét is, hiszen Ayrton Sennával példálózott, aki pont e legendás páros segítségével érte el legnagyobb sikereit, a három világbajnoki címet 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben.



A McLaren 67 éves főnöke hegymászós hasonlattal élt a McLaren idei szezonját illetően, hiszen a Hondára váltást követően rengeteg kihívás áll még a wokingi csapat előtt. „Amikor elkezded a hegymászást, nem várhatod azt, hogy egyből a csúcson leszel. Nagyon felkészültek vagyunk erre, ami komoly kihívásnak bizonyul majd, de ezt az utat a Honda és a McLaren már számtalanszor megtette együtt” – vélekedett Dennis.

A wokingi gárda eddig a Ford, a Serenissima, a BRM, a TAG-Porsche, a Honda, a Peugeot és a Mercedes motorjait használta, s noha a japánok erőforrása csak öt éven keresztül dohogott a McLarenekben, 80 verseny alatt 44 futamgyőzelmet és négy világbajnoki címet sikerült együtt elérniük – nem véletlen, hogy ez minden idők egyik leghatékonyabb partnerkapcsolata a Forma-1-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: