A 2013-as szezon féltávjához közeledve Vettel előnye a ponttáblázaton már 34 pont, ezért Lauda szerint már nagyon nehéz lesz idén megverni a Red Bull háromszoros bajnokát.
"Vettel és a Red Bull a legjobb csomag a Formula-1-ben" - nyilatkozta Lauda az Osterreichnek. "Sebastian még nem nyert, de nyilvánvaló, hogy jó úton halad."
Az időmérő edzéseken mutatott tempó alapján a Mercedes lehet Vettel és a Red Bull egyik kihívója, és a bajnokság 4. helyén álló Lewis Hamilton 58 pontos hátránya is több még, mint pusztán matematikai esély, a csapat Német Nagydíjon visszatérő abroncsproblémái miatt azonban Lauda úgy véli, hogy ők nem leszek képesek Vettellel harcolni idén. "Nem tudtuk az abroncsokat a megfelelő hőmérsékleti tartományban tartani, mert a futamon a pálya hőmérséklete magas volt" - ismerte el Lauda. "De ez nem szokatlan probléma, idén a legtöbb csapat szenved ettől."

Lauda szerint azonban így is egyértelmű, hogy a Mercedes előrelépett az idei szezonban, így jelenleg a Red Bull mögött ők a második erő. "Fernando Alonsónak is ugyanaz a problémája, mint nekünk" - vélekedik Lauda. "Tudjuk, hogy Fernando nem fogja feladni, az idei szezont azonban sajnos az abroncsok határozzák meg."
Lauda: A 4. bajnoki cím már Vettel kezében van
https://formula.hu/f1/2013/07/10/lauda-a-4-bajnoki-cim-mar-vettel-kezeben-van 2013-07-10 13:00:00 2013-07-10 13:00:00
Az osztrákok háromszoros világbajnoka, Niki Lauda szerit Sebastian Vettel jó úton halad afelé, hogy az idei szezonban megszerezze a 4. világbajnoki címét is.