Annak ellenére, hogy az extra gumimunkára szükség lett volna, az irányítótestület úgy döntött a július 17-19 között megrendezésre kerülő tesztet nem toldja meg egy újabb nappal.
A döntés értelmében a Mercedesnek minden esélye elszállt arra, hogy a magyarországi verseny előtt tesztelhesse a Pirelli új abroncsait.
A Pirelli extra szetteket biztosít új abroncsaiból, így a csapatok már Silverstone-ban megtudhatják, hogy a közepes és kemény keverék hogyan működik autójukon.
A versenypilóták egy napot dolgozhatnak a teszten, de az FIA emlékeztette a csapatok, hogy kizárólag gumitesztelést végezhetnek. A pilóták csak olyan beállítás változtatást kérhetnek az autón, amely a Pirellinek végzett gumitesztet elengedhetetlen és nem az autó javítására irányul.

Az FIA közleménye szerint: "A teszten lehetősége lesz a csapatoknak olyan pilótákat is foglalkoztatni, akik több, mint két Formula-1-es futamon indultak, annak érdekében, hogy segítsenek a Pirelli abroncsok tesztelésében. Minden csapat kizárólag a gumiteszt érdekében végezhet beállítás-változtatást azon ütemterv szerint, melyet a Pirelli biztosít."
A Pirelli Motorsport igazgatója, Paul Hembery közölte, a versenyzők tesztterveit a gumigyártó mérnökei, nem pedig a csapatok határozzák meg.
"A csapatoknak nagyon egyértelmű gumiteszt programjuk lesz. Azt kell tenniük, amit mondunk nekik."