DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Grosjean: Jó döntés volt, hogy engedjem el Kimit

Romain Grosjean úgy érzi, továbbra is lehetősége lesz győzelmekért küzdeni, annak ellenére, hogy a Német Nagydíjon előre kellett engednie csapattársát, Räikkönent.

A francia pilóta a Nürburgringen lecsendesítette a jövőjéről szóló találgatásokat, miután fel tudta venni a versenyt Sebastian Vettellel, ám végül a verseny hajrájában arra kérték, engedje el csapattársát, Kimi Räikkönent, aki frissebb gumikon vette üldözőbe a háromszoros világbajnokot. Az előzés nem sikerült, Grosjeannak pedig maradt a harmadik, hely, de így sem lehetett elégedetlen, hiszen négy sorozatos nullázást követően szerzett ismét pontot.

"Az első etap fantasztikus volt, a P1 [első hely] felirat mindig jól mutat a táblán. Az autó sokkal jobban viselkedett a vártnál az opciós gumikon. Az első kiállás után Seb és én egész sokkal vezettünk a többiek előtt, úgy tűnt, a stratégiát a saját tempónkhoz igazíthatjuk. Aztán jött a safety car... A stratégiát ez egyszerűvé tette, a forgalommal viszont kevésbé volt jó a helyzet. Csapatként kellett cselekednünk, s nem egy kapra tenni fel mindent, így megváltoztattuk Kimi stratégiáját is és a sajátomat is. Úgy látszik, Kimié működött jobban, de ez fordítva is történhetett volna. Jó ismét a dobogón lenni, és jó sok pontot szerezni" - mondta Grosjean a versenyről.



A francia pilótát arról is megkérdezték, hogy azzal, hogy el kellett engednie Räikkönent, a második számú versenyző szerepét kényszerítették-e rá, ami azt is jelentheti, hogy el kell felejtenie a futamgyőzelmeket. Grosjean viszont úgy érzi, meg fogja kapni az esélyt, hogy az elsőségért harcoljon:

"Amikor lehetőség adódik rá, igen. Ma viszont, ahogy mondtam, nem egy lapra tettünk fel mindent, Kimi pedig gyorsabb volt, elkaphatta volna Sebastiant, ami végül nem sikerült. Úgy érzem, a helyes dolgot tettük. A csapatnak az a fontos, hogy pontokat szerezzen, és megpróbáljon nyerni. A safety car nélkül ez egy másik történet lett volna."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: