A Német Nagydíjon a csapat pilótái, Paul Di Resta és Adrian Sutil az idei szezonban először nem tudtak pontot szerezni. Fernley szerint ennek az elsődleges okai a Pirelli új keveréke és az olasz cég guminyomásra, valamint a kerékdőlésre vonatkozó előírásai voltak.
"Nem teljesíttettünk jól vasárnap, sőt igazából az egész hétvégén sem" - nyilatkozta Fernley. "Az abroncsoknak ebben nyilvánvalóan szerepük volt, de hogy mekkora azt nehéz meghatározni. És nincs is sok értelme ezt kitalálni, amikor Magyarországon egy teljesen új abroncsot kapunk majd."
Fernley szerint a Hungaroringre érkező új Pirelli abroncsok ismét jelentős kihívás elé állítják majd a csapatokat, hiszen a Pirelli az idei keverékeket a tavalyi kevlár vázra fogja majd felszerelni, ráadásul az új abroncsoknak a profilja is megváltozik majd, ami az autók aerodinamikájára is ismeretlen hatással lesz. Ezek után vajon a nürburgringi kisiklás csak egyszeri alkalom lesz? "Nem hiszem, de azért magabiztosak vagyunk. Ismét nagy változás jön, ezért Silverstone-ban ezt meg kell vizsgálnunk. Az abroncsok nagyon mások lesznek, míg mi az autót teljesen a 2013-as keverékek köré építettük, így ismét át kell terveznünk azt, miközben már nyilvánvalóan a 2014-es autó fejlesztésére szeretnénk áttérni. Ezért ez nem jó, nem egészséges a Force India számára."

A Force India mellett azonban Fernley szerint mások is ezzel a problémával küzdenek, ami látható is volt a Német Nagydíjon, ahol bizony a Mercedesnek és a Ferrarinak sem igazán ment. "Úgy gondolom, hogy ez más csapatokat is hátrányosan érintett. Biztos vagyok benne, hogy a Ferrari is hasonló helyzetben van, míg a Lotus úgy tűnt, jól ment. Tehát lesz néhány nyertese és vesztese a változásnak és mi biztosan a vesztes oldalon állunk, a kérdés így az, hogy végül mennyit is foguk veszíteni."