DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

A biztonsági autó és a rádió hibája miatt nem nyert a Lotus?

A Lotusnál úgy vélik, a Jules Bianchi elguruló Marussiája miatt pályára küldött biztonsági autó kulcsszereppel bírt abban, hogy nem tudták idei második győzelmüket megszerezni, s Raikkönen rádiójának hibája csak tovább nehezítette a helyzetet.



Noha Kimi Räikkönen utolsó boxkiállásának időzítésével sem volt elégedett, a csapatfőnök, Eric Boullier más okokra vezeti vissza a győzelem elmaradását: "A safety car nem segített rajtunk, újra kellett terveznünk a stratégiánkat ezt követően. Emlékezzünk arra is, hogy az első kiállást követően Kimi beragadt Hamilton mögé, ami három-négy másodpercbe került."

Boullier emellett hangsúlyozta a nehézséget, melyet a Räikkönennel való rádiós kommunikáció hiábja okozott. 2007 világbajnoka hallotta, mit mond a csapata, de a válaszait a pálya egyes részein nem lehetett hallani. Így az istálló nem lehetett biztos abban, pontosan milyen állapotban vannak a finn pilóta abroncsai, s nem akarták megkockáztatni, hogy úgy járjanak, mint a 2012-es Kínai Nagydíjon, amikor Räikkönen a verseny utolsó szakaszában a második helyről zuhant vissza a pontszerző zónán kívülre:

"Elvesztettük a rádiókapcsolatot Kimivel a verseny kezdetén. Ezzel kényelmetlen helyzetbe kerültünk a hajrában, s mindannyian jól emlékszünk, mi történt tavaly Sanghajban. Láttuk, hogy a tempója csökken, volt helyünk megcsinálni a kiállást, így hát megtettük. A két autó eltérő keverékeken volt, és Kimi megtalálta a tempót, ám nem annyit, amennyit vártunk ezeken a keverékeken. Láthattuk, hogy az új opciós gumi jobban működik, mint a használt, úgy tűnik tehát, hogy ez volt a jó döntés ahhoz, hogy Kiminek lehetősége legyen utolérni Sebastiant.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: