Miután a Brit Nagydíjon több autón is eldurrant az abroncs, az FIA megváltoztatta a szabályokat és engedélyezte a Pirellinek, hogy komolyabb módosításokat végezzen el a gumikon.
A első megoldásként a Nürburgringen már a kevlár borítású hátsó abroncsok kerültek elő, következő lépésként a Magyar Nagydíjra a Pirelli további módosítást végez. A 2012-es abroncsok struktúráját ötvözi a 2013-as keverékek esetében alkalmazott megoldással. Ezeket az abroncsokat először a három napos Fiatal PIlóták Tesztjén próbálhatják ki a csapatok Silverstone-ban és a Pirelli döntése értelmében három szett kemény, két szett közepes és egy szett prototípus gumi áll minden csapat rendelkezésére.
"összesen öt szett kemény és közepes keveréket szállítunk, melyből három kemény és két közepes szett lesz a 2012-es struktúrájúból, amelyeket a szezon további részében használni fogunk" - közölte Hembery. "Emellett prototípus abroncsunk is lesz, egy kemény keverék. Ezeket tervezzük a csapatok számára átadni és remélhetőleg elégedettek lesznek."

Hembery hozzátette, habár bízik benne, hogy a Pirelli gumiproblémája már a múlté, a vállalatnak döntenie kell, mivel a sport komoly műszaki változások előtt áll, de még továbbra sincs érvényes szerződésük a Formula-1-gyel.
"Kissé furcsa helyzetben vagyunk, mert nem tudjuk, hogy érdemes-e elkölteni több millió eurót. De jelenleg jóhiszeműen járunk el és komolyan kell készülni a jövő évre, mivel az autók drámai módon megváltoznak és óriási kihívást jelent ez a gumi elkészítésében."