Az STR8-as ma tette meg a legtöbb kört a barcelonai pályán, ahol a héten először Jean-Eric Vergne ülhetett az autóban. A csapat ma elsősorban az autó beállításinak a kiértékelésével foglalkozott, aminek a keretében Barcelonában első ízben próbáltuk ki a Pirelli lágy keverékét. Ezért ma elsősorban az volt a csapat feladata, hogy a lehető legjobb beállításokat dolgozza ki a különböző keverékek számára. Az autó ismételten megbízhatóan teljesített, így a csapat a lehető legtöbb munkát el tudta végezni, mert az előrejelzések szerint holnap a zárónapon eshet. Ha a pálya nedves lesz, az azonban lehetőséget teremt arra, hogy első ízben az esős keverékeket is kipróbáljuk, amik szintén változtak az idei szezonra, így ez egy hasznos gyakorlás lesz és a csapat legalább a verseny eljárásokat úgy, mint a kerékcserék is gyakorolhatja.
Jean-Eric Vergne: "Erős napunk volt a munka tekintetében, és a pálya határozottan nagyobb igényeket támaszt, mint Jerez, ez pedig jobb képed ad a számunkra, hogy mit is tudunk tenni az autóval. Igazán jó munkát végeztünk sok kört tettünk meg, ezért én elégedett vagyok. Úgy tűnik, hogy minden, amit kipróbáltuk jó eszköz lesz a kezünkben, amikor a legjobb beállítás és egyensúly megtalálása lesz a cél, hogy teljesítményt hozzunk ki az autóból. Azt tudom mondani, hogy az autó kiváló potenciált mutat, amit a következő teszten el is kezdhetünk kiaknázni."
Holnap a barcelonai tesztsorozat első körének zárónapján Vergne folytatja majd a munkát az STR8-assal.
Egy zsúfolt napon van túl a Toro Rosso
https://formula.hu/f1/2013/02/21/egy-zsufolt-napon-van-tul-a-toro-rosso 2013-02-21 17:59:00 2013-02-21 17:59:00
A barcelonai teszt harmadik napján a Toro Rosso csapat francia pilótája, Jean-Eric Vergne 106 kört teljesített az STR8-as versenyautóval, ahol 1:23.366-os legjobbjával a 10. legjobb időt érte el.