A McLaren Automotive a 2011. december 31-ével záródó üzleti évben nettó 53.9 millió font veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A vesztesség elsősorban abból származott, hogy az előállítási költségek 177%-kal haladták meg a tervezettet, így elérték az autónkénti 168 500 fontot is. A McLaren az MP4-12C sportautóval teljesen új területekre evezett, hiszen most először a karosszéria mellett a motort is saját maguknak kellett megtervezni, valamint szintén először, a cél a profit termelés volt. A McLaren így az MP4-12C számára 50 millió fontért egy új gyárat építtetett (McLaren Production Centre) Surreyben, ami végül a miniszterelnök, David Cameron jelenlétében 2011. novemberében nyitotta meg a kapuit. A termelés azonban már 2011. júliusában beindult, így az év végéig 400 MP4-12C kupét adtak át a megrendelőknek, aminek következtében a cég bevétele az előző évi 6.4 millió fontról, 68.9 millió fontra nőtt.

A McLaren a termelés felfuttatása érdekében új befektetőket is bevont az üzletbe, valamint részvénykibocsátást hajtott végre, mintegy 150 millió font értékben. 2011. augusztusában a szingapúri milliárdos, Peter Lim vásárolt egy nagyobb részt a cégből, aminek eredményeképpen jelenleg a bahraini kormány befektetési cége, a Mumtalakat, a szaúdi üzletember, Mansour Ojjeh és Ron Dennis mellett ő a McLaren Automotive fő tulajdonosa. A tulajdonosok emellett még mintegy 10 millió font hitelt is nyújtottak a McLaren Automotive-nak, amely hitel állománya így jelenleg eléri a 211.5 millió fontot.
A befektetések révén a McLaren Automotive 66.6 millió font értékben új járművek fejlesztésébe kezdett, valamint az alkalmazottai számát 473 főről, 792 főre növelte. Mindennek eredményeképpen 2012. márciusában bemutatkozhatott az MP4-12C kabrió is, majd szeptemberben, tanulmányként a párizsi autókiállításon bemutatták a McLaren P1-et, a tervek szerint a McLaren a 700 000 fontos szuper autóból pedig nem kevesebb, mint 500 darabot fog gyártani.

A McLaren az új modellek mellett a dealer hálózatának fejlesztésére is nagy gondot fordított, így 2011-ben világszerte 36, majd 2012-ben további 13 üzletet nyitott olyan kulcsfontosságú piacokon, mint az Egyesült Ãllamok, Japán, Szingapúr, és a Közel-Kelet. A McLaren Automotive jelentős, 50 millió font feletti vesztesége így elsősorban a terjeszkedésnek volt köszönhető, a cég terveiben azonban fontos szerepet játszó P1-es értékesítése már meg is kezdődhet a 2013-as év vége felé, a kérdés így csupán az, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy a McLaren az üzleti életben is a Ferrari nyomába szegődjön"
Hatalmas veszteség a McLarennél
https://formula.hu/f1/2013/02/20/hatalmas-veszteseg-a-mclarennel 2013-02-20 12:30:00 2013-02-20 12:30:00
A Formula-1-ben nagyon sikeres McLaren néhány évvel ezelőtt a sportautó gyártásba is bekapcsolódott, a gyártósorról 2011-ben legördülő első MP4-12C sportkocsik pedig, bár számos díjat begyűjtöttek, kicsit drága mulatságnak bizonyultak, a McLaren Automotive company ugyanis jelentős veszteséget termel jelenleg. A McLaren pénzügyi helyzetét a Formula-1 üzleti ügyeivel foglalkozó újságíró, Christian Sylt boncolgatta a Daily Telegraphban.