DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

Ebédszünet előtti helyzetjelentés Barcelonából

Tiszta, napos és a körülményekhez képest meleg idő fogadta a szerdai nap tesztelőit Barcelonában. Néhány istálló pilótát váltott a második napra, így Hamilton Rosberget, Hülkenberg Gutierrezt, Bottas Maldonadót váltotta csapatánál, a többiek nem változtattak. Az első napon egy Mercedes zárt az élen, szerdán is várhatóak érdekes fejlemények.

A két kiscsapat kezdte meg a tesztelést, Pic (Caterham) és Chilton (Marussia) hajtott ki elsőként az aszfaltcsíkra. Nem sokkal később Bottas is csatlakozott a duóhoz, így három újonc körözött a Circuit de Catalunyán. Negyed óra múlva már minden csapat túl volt az installációs körén, utolsóként Vettel érkezett vissza a bokszba. Közben néhány nyilatkozat is napvilágot lát. Alonso elmondta, hogy bízik az F138-ban és reméli, ezzel a versenygéppel világbajnokságot nyerhet 2013-ban (https://bit.ly/Vvnewv). Ha egy gyengébb tavalyival a második helyen zárt, idén talán első is lehet. Vettel közben arról beszél, hogy a Red Bull nem foglalkozik más csapatokkal a tesztek alatt, elég sok a dolguk, inkább csak magukra koncentrálnak.



A legjobban Hamilton kezdett a Mercedes volánja mögött, Vettel pedig folyamatosan a boksz kiállásokat gyakoroltatja csapatával. Perez egy idei az élen állt, úgy tűnik ma erősebb lesz, mint szerdán volt, és a McLarenen új alkatrészeket látni. A Mercedes és a Toro Rosso is fejlesztéseket tesztel, Vettel pedig negyedik alkalommal áll ki boksz szimulációra. Egy óra elteltével még nem ment mért kört Raikkönen, di Resta, Vettel és Hülkenberg. A legtöbb kört eddig Valtteri Bottas teljesítette, aki 20 kört ment.

A legtöbben médium gumikon futják köreiket, de Perez például a kemény keveréket teszteli a McLarenen. Vettel közben az élre áll, egy másodpercet ver mindenkire, majd egy órával az ebédszünet előtt tovább növeli előnyét. Legjobb ideje eddig 1:22.197, a Red Bull RB9 nagyon versenyképesnek tűnik. Néhányan felteszik a lágy abroncsokat is, így tesz Bottas és a Williams is. Egy kis érdekesség, Perez is felteteti a lágyakat és fut egy 1:22.743-at, erre Hamilton válasza 1:22.726, de kemény keverékkel. A brit világbajnok a legjobb harmadik szektort produkálta. Az első szektorban ő érte el a legnagyobb sebességet, de még így is lemarad három tizeddel Vettel mögött. A Lotusnál nagyon dolgoznak valamin, mivel Kimi Raikkönen egyelőre nem teljesített mért kört, egyedüliként a mezőnyben.



A délelőtt folyamán Adrian Sutil is megérkezett a barcelonai paddockba és megtekintette a Force India tesztmunkáját. Csütörtökön biztosan ő ülhet a 2013-as modell volánja mögé és tesztelheti is azt. Nagy kérdés, hogy mi lesz a német pilótával, az mindenesetre kijelenthető, hogy a legnagyobb esélye neki van a Force India második versenyülésének megkaparintására (a témát Méhes kolléga bővebben is fejtegette: https://bit.ly/Xki6fn). Közben rendkívül szívmelengető érzés látni, hogy a szurkolók továbbra sem feledkeznek meg Robert Kubicáról, és szurkolnak a visszatéréséért. Üzenetüket egy lengyel zászlóra írva osztották meg a világgal. Respect! 

Az ebédszünet előtt pár perccel az állás a következő:

1 Vettel Red Bull 1m22.197s
2 Hamilton Mercedes 1m22.726s +0.529
3 Perez McLaren 1m22.743s +0.546
4 Alonso Ferrari 1m23.247s +1.050
5 Bottas Williams 1m23.561s +1.364
6 Ricciardo Toro Rosso 1m23.921s +1.724
7 Di Resta Force India 1m24.523s +2.326
8 Hulkenberg Sauber 1m26.146s +3.949
9 Pic Caterham 1m26.985s +4.788
10 Chilton Marussia 1m28.900s +6.703

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: