DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

Alonso: Bajnoki esélyeink lehetnek

Fernando Alonso pozitíven várja a 2013-as bajnokságot, véleménye szerint csapatának bajnoki esélyei lehetnek.

Miután az első szezon előtti tesztet kihagyta, a spanyol pilóta az új Ferrari F138-cal kedden ismerkedhetett meg a Circuit de Catalnya versenypályán és azonnal lenyűgözte az amit látott.

A kétszeres világbajnok teljesítette a legtöbb kört a barcelonai pályán és a harmadik idővel zárta a napot. Ez pontosan ellentéte a 2012-es felkészülésnek, amikor a Ferrari szenvedett a szezon előtt.

Alonso természetesen elégedett az olasz csapat évkezdetével.

"Biztos vagyok benne erősek leszünk az első versenyen Ausztráliában" - közölte. "Az év első részében nem lesz nehéz javulni, így bizakodók vagyunk."




A spanyol pilóta tavaly három ponttal maradt el a bajnoki küzdelemben Sebastian Vettel mögött és úgy érzi az idei évben ismét a bajnoki címért küzdhet.

"A tavalyi év végén egészen messze voltunk a Red Bulltól és a McLarentől, a Force Indiával és a Sauberrel alkottunk egy erőt a Lotus mögött. Nem lehetünk most ebben a csoportban; az élcsapatok közé kell tartozni. Jó munkát végeztünk a télen. Ezen a teszten néhány új alkatrészt próbálunk ki, többet, majd még többet az utolsó teszten és Ausztráliában, így a pénteki ausztrál szabadedzés fontos lesz, jobb formában kell megkezdeni az évet, mint ahogyan a tavalyit befejeztük. De ellenfeleink is jó munkát végeznek és érdekes helyzet lesz. Az egyetlen optimizmus 2013-mal kapcsolatban számomra az, hogy tavaly egy olyan autóval harcolhattam a bajnoki címért, amely a téli felkészülés során két másodperces hátrányban volt és az első négy versenyen szenvedtünk azzal, hogy az időmérő edzés harmadik etapjába jussunk, ennek ellenére a bajnoki címért küzdöttünk. Pozitívnek kell lenni és arra gondolni, az idei évben is a bajnoki címért harcolhatunk, ha egy kicsit javítunk az autón."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: