Mindkét pilóta javított időeredményén, miután az utolsó 20 percben a Pirelli közepes keverékét használta.
Rosberg délelőtti munkáját a sebességváltó ellenőrzése hátráltatta az utolsó percekben állt az élre. Az utolsó két szektorban futott legjobb idővel 1:22.616-tal zárt.

Percekkel később Räikkönen is megfutotta gyors körét, de annak ellenére, hogy a második szektorban Rosberg idejét megjavította hét ezredmásodperccel maradt el a német pilóta mögött.
Fernando Alonso a közepes keveréken szintén javított köridején. A Ferrari F138-ban első napját töltő spanyol pilóta 1:22.952-es idővel a harmadik helyen zárta a napot.

Az ebédidőben még élen álló világbajnok, Sebastian Vettel csak a negyedik helyen zárt.

A német pilóta elsőként lépte át az 1:22-es határt és csak az utolsó percekben csúszott vissza az első helyről.
A délelőtt bemutatott FW35-tel Pastor Maldonado az ötödik helyen zárt. A tavalyi barcelonai futamot megnyerő pilóta a délelőtt nagy részét az első helyen töltötte és 85 kört teljesített a nap folyamán.
Daniel Ricciardo a McLaren pilótáját, Sergio Perezt megelőzve a hatodik lett, míg Paul di Resta csak két századmásodperccel maradt el a mexikói pilóta mögött a Force Indiában.

Miután az első piros zászlós megszakítás a tank kiürülése miatt Esteban Gutierrez nevéhez fűződött, a mexikói pilóta a kilencedik helyen zárt több, mint 2.5 másodperces hátránnyal.
A másik pilóta, aki miatt piros zászlóval meg kellett szakítani a gyakorlást Charles Pic volt, mechanikai probléma miatt állt félre a Caterhammel.
Miután délután Max Chilton a lágy keveréken tovább tudott javulni a francia pilóta visszacsúszott a 11. helyre.
A szezon előtti felkészülés szerdán tovább folytatódik Barcelonában.
Barcelona teszt - 1. nap végeredménye:
| 1 | Nico Rosberg | Mercedes | 1m22.616s |
| 2 | Kimi Raikkonen | Lotus | 1m22.623s +0.007 |
| 3 | Fernando Alonso | Ferrari | 1m22.952s +0.336 |
| 4 | Sebastian Vettel | Red Bull | 1m22.965s +0.349 |
| 5 | Pastor Maldonado | Williams | 1m23.733s +1.117 |
| 6 | Daniel Ricciardo | Toro Rosso | 1m23.884s +1.268 |
| 7 | Sergio Perez | McLaren | 1m24.124s +1.508 |
| 8 | Paul Di Resta | Force India | 1m24.144s +1.528 |
| 9 | Esteban Gutierrez | Sauber | 1m25.124s +2.508 |
| 10 | Max Chilton | Marussia | 1m26.747s +4.131 |
| 11 | Charles Pic | Caterham | 1m27.534s +4.918 |