A 2013-as szezon ugyanolyan versenyképesen kezdődik, mint 2012?
Azt hiszem - minden jel arra mutat jelenleg, hogy nagyon szoros lesz és minden esélyes ott lesz. Nehéz a tesztelés eredményeiből következtetést levonni, mert mindenki saját ritmusa szerint dolgozik, de azt látni lehet, mire Melbourne-be érkezünk nagyon, nagyon szoros lesz a mezőny.
Ez a teszt miről szól?
Jobban megismerjük az autót és több elemet szeretnénk kipróbálni, többet megtudni az RB9-ről. A boxkiállásokon is dolgozni fogunk, szeretnénk leporolni a téli rozsdát magunkról. Minden lehetőségre, melyet a pályán töltesz építeni kell - ez a négy nap fontos lesz az első versenyre történő felkészülésben.
A háromszoros duplázás után nagyobb a nyomás most a riválisokon? Hogyan lehet még mindig éhesnek lenni a sikerre?
Azt kell tenni, amit teszünk. Saját magunkat kell nyomás alá helyezni, a csapat nagyon motivált és különösen éhes arra, hogy olyan sikeres legyen, mint az elmúlt években. A csapaton belül nagy az elszántság, szeretnénk mindkét bajnoki címet megvédeni, melyet megszereztünk.

A mezőny versenyképessége miatt nehezebb lesz Sebastian Vettel számára zsinórban megszerezni a negyedik bajnoki címét, mint annak idején Michael Schumachernek?
Most más a helyzet - azonosak az abroncsok, a tesztelés korlátozott - sokkal szigorúbbak a szabályok, mint Michael idejében. Nagyon nehéz lesz - a Formula-1 számára ez egy egészséges időszak és jelenleg a pilóták egyszerűen nagyszerűek - és Sebastian három megszerzett bajnoki címe már önmagában kimagasló. De továbbra is keményen dolgozik, hogy további egy évig megtarthassa a bajnoki címet.
Adrian Newey azt mondta, csak alig nyúlt hozzá az autóhoz - ez azt jelenti, hogy talán már a 2014-es autóra koncentrál? Hogyan osztják meg idejét az év során?
Nos, minden forrást egyensúlyba kell helyezni minden vállalatnál és természetesen 2014 nagy változás lesz, a tervezők már fél szemmel erre figyelnek. De 2013-nál tartunk és ezt az autót kell fejleszteni az év végéig. 2014-ben komoly változások lesznek a szabályokban a hosszú ideje tartó stabilitás után, a jelenlegi autó esetében az ördög tényleg a részletekben húzódik meg, közben azonban figyelni kell az új technológiákra és fejleszteni a 2014-es autóra.
Rory Byrne visszatért a Ferrarihoz ez érdekes lehet Adrian számára?
Nem tudom, nem beszéltünk erről. Rory nyilvánvalóan sok mindent ért el pályafutása során. Hosszú ideje a Ferrari körül mozgott, így biztosak vagyunk benne, jó munkát végez nekik.
A délelőtti körözés után az első három Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso volt. A szezon végén elképzelhető, hogy ők hárman harcolnak a bajnoki címért?
Biztos vagyok benne annak a környékén lesznek. Nehéz, szoros év lesz - ott van Jenson (Button) a McLarennél, Lewis (Hamilton) a Mercedesnél, a mi pilótáink, természetesen Fernando, Felipe (Massa), kinek a sebessége a tavalyi év végén nagyon lenyűgöző volt. Ãgy azt hiszem, nagyon, nagyon szoros szezon lesz.