DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

Félidei jelentés Barcelonából

Kedden megkezdődött a második hivatalos tesztetap a 2013-as szezonban. A nap slágerei egyértelműen Fernando Alonso és a Williams istálló voltak. Előbbi idén először ült a Ferrari volánja mögé, ráadásul hazai közönség előtt, utóbbi reggel rántotta le a leplet idei modelljéről, az FW35-ösről.

Elsőként természetesen a Ferrari spanyol pilótája érkezett meg a katalán aszfaltcsíkra, majd követték őt Rosberg (Mercedes), Gutierrez (Sauber), Chilton (Marussia), Ricciardo (Toro Rosso), Raikkönen (Lotus), és Maldonado (az edzés előtt bemutatott új Williams volánja mögött) is. Kicsivel később di Resta is pályára gördült a Force Indiával és Vettel is a Red Bullal így egyedül Sergio Perez nem hajtott még ki a McLaren garázsából.



Először Ricciardo tudott élre állni, de Alonso első gyors körével ezt át is adta a múltnak. Míg a Williams bemutatója zajlott, a Ferrari is bemutatta új szponzorát, a UPS logisztikai partnert. Raikkönen körözget, de nem mért idővel, nem úgy a tavalyi Spanyol Nagydíj nyertese, Maldonado, aki 1:29.550-el az élre áll. Kilenc óra előtt Perez is megjáratja az MP4-28-ast. A Force India a Twitteren jelenti, hogy több csapathoz hasonlóan, a keddi napot ők is az aerodinamikai munkának szentelik.

A Williams jelenti, hogy elégedettek az installációs, és az utána megtett körökkel. Ellenőrizték az autót, ideje az aero-munkára koncentrálni. Maldonado bele is csap, egyre gyorsabb köröket fut, legjobbja fél tízkor 1:26.980 volt, di Resta majd egy másodperccel lassabb, Chilton a Marussiával néggyel.





Tíz órakor Rosberg állt az élen 1:24.520-as idővel megelőzve di Restát, Vettelt, Maldonadót és Picet (Caterham). Tíz perccel később piros zászló a pályán, Gutierrez alatt a hetes kanyarban megáll a Sauber. Várni kell, míg visszahozzák a boksz utcába. öt perc sem kell, ismét zöld zászló. Perez első ideje 1:28.062, majd hasít egy 1:24-es időt, amivel a második helyre jön fel. Egy körrel később már az első a médium abroncsokon.

A Sauber közben bejelenti, hogy a benzinadagolóval akadtak gondok ismét. Gutierrez autójából kifogyott az üzemanyag. Féltávnál: Perez, Rosberg, di Resta, Ricciardo, Alonso, Vettel, Maldonado, Pic, Raikkönen, Chilton, Gutierrez a sorrent.

Barcelona teszt - 1. nap fél idei eredmény:

Hely Versenyző Csapat Idő/Különbség
1 Perez McLaren 1m24.362s
2 Rosberg Mercedes 1m24.520s +0.158
3 Di Resta Force India 1m24.817s +0.455
4 Ricciardo Toro Rosso 1m25.441s +1.079
5 Alonso Ferrari 1m26.538s +2.176
6 Vettel Red Bull 1m26.606s +2.244
7 Maldonado Williams 1m26.980s +2.618
8 Pic Caterham 1m27.534s +3.172
9 Raikkonen Lotus 1m28.142s +3.780
10 Chilton Marussia 1m30.522s +6.160
11 Gutierrez Sauber 1m33.518s +9.156
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: