DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

Key: A Toro Rosso célja a konstruktőri 6. hely

A Toro Rosso technikai igazgatója, James Key úgy véli, hogy csapata az idei szezonban képes lesz majd a konstruktőri bajnokság 6. helyéért harcolni.

A csapat vezetője, Franz Tost az STR8-as versenyautójuk bemutatóján azt mondta, hogy a céljuk a konstruktőri bajnokság 6. helyének a megszerzése, miután a 2012-es szezonban 26 ponttal csak a bajnokság 9. helyén zárták az évet. Key szerint ez a csapat forrásait ismerve nagyon ambiciózus terv, de ha minden jól megy, akkor nem lehetetlen annak az elérése.

"Úgy gondolom, hogy abból, amit a csapatban láttam a csapat két részből áll" - nyilatkozta Key, aki tavaly szezon közben érkezett meg a Toro Rossóhoz a Saubertől. - "Az egyiknek megvan az ambíciója, hogy megcsináljuk, és nem gondolnám, hogy bárki is elégedett volt a konstruktőri 9. helyünkkel. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a csapat mérete, és a forrásaink, amikre építünk, nyilvánvalóan kérdésessé teszik ezt a nagy előrelépést. De ha bele tudunk kerülni abba a csoportba, amelyik tavaly előttünk volt, akkor nincs ok arra, hogy miért is ne tudnánk versenyezni azért a pozícióért. Ezért szerintem ez lehetséges és a hit és akarat megvannak a csapatban, hogy elérjük ezt. És ez egy nagyszerű cél a számunkra."



Key szerint azonban a legnagyobb kihívás egy akkora csapat számára, mint a Toro Rosso nem a 2013-as, hanem a szabályváltozások miatt sokkal inkább a 2014-es szezon lesz. "Ez mindenki számára nagy játék lesz, és lesznek csapatok, akik másképpen fogják majd csinálni, a csapatuk szerkezetétől függően, és mindenféle más tényezők miatt, de úgy vélem, hogy ez egy olyan játék, amit végig kell játszanunk. Ez egy hosszú szezon lesz, ahol nehéz lesz majd fejleszteni az autót, ezért mindenféle megfontolások születnek majd. És lefogadom, hogy attól függően, hogy mennyit is dolgoztak már eddig a 2014-es autón, lesznek istállók, akik majd megosztják ezt a munkát."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: