"Fejlődnünk kell, előre kell lépnünk jelenlegi állásunkból" - fogalmazott a csapatfőnök, Ross Brawn. "Ahol most járunk, az elfogadhatatlan. A csapat kitűzött célja, hogy előre haladjunk." A következőkben rámutatunk a kulcsfontosságú tényezőkre, amik segíthetnek a Mercedes fejlődésében.
Politikai irányítás:
Télen a csapat és a gyártó megvált Norbert Haugtól, a helyére pedig Toto Wolff került. A változások azonban nem értek itt véget. Wolff érkezése után rögtön elkezdték rebesgetni, hogy a McLaren technikai igazgatója, Paddy Lowe is kacérkodik a németekkel. Ez persze felveti azt a kérdést is, mi lesz a Mercedes jelenlegi vezérigazgatójával, Nick Fry-al. Lowe gyorsan nem valószínű, hogy érkezne, mivel az idei szezonra még élő szerződés köti a McLarenhez, Fry pedig szinte biztos, hogy marad a csapatnál, bár valószínűleg egy másik posztot keresnek neki. Wolff szerint az istállónak jelenleg egyetlen dologra van szüksége, mégpedig stabilitásra. "Egy nagyon kemény szezon előtt állunk. A csapat számára hihetetlenül fontos idény lesz. Most össze kell kapni magunkat, és meglátjuk, merre vezt az utunk" - fogalmazott a vezető, aki bevette magát Brackley-be, amivel azt akarta megmutatni, hogy ő több egy Stuttgartból figyelő szempárnál.

Fejleszteni az autót:
A Mercedes erősen kezdett 2012-ben, de később lemaradt az ellenfelek mögött a gyenge aerodinamikai program miatt. Ãllítólag ez a 2013-as versenygép esetében nem történhet meg. Brawn kihangsúlyozta, hogy az új technikai részleg nem követ el ekkora hibát, amit Bob Bell, Geoff Willis és Aldo Costa érkezése garantálhat. Bár az új autó nagyon hasonlít elődjéhez, Brawn megjegyezte, hogy minden területen nagyot léptek előre, így a felfüggesztés és a kipufogó is teljesen új elgondolás szerint született meg. "Ha fejlesztesz a leszorító erőn, akkor a gumik és más területek is gyorsabb ütemben lesznek képesek jobbá válni. Mindenhol evolúciós lépésekre volt szükség és Brawn szerint sikerült is meglépni ezeket a lépcsőfokokat.

Kihozni a legjobbat Lewisból:
Lewis Hamilton lehet a Mercedes legerősebb újítása idén. A brit nem csak kiemelkedően gyors, de hozzáállása és eltökéltsége miatt bónuszt jelenthet a szezon eleji fejlesztések terén is. Hatása már most érezhető: a kormánykereket már át is alakították, hogy érthetőbb és kezelhetőbb legyen a pilótafülkében ülve. Hamilton imád az élen autózni, de abszolút reálisan gondolkozik, tisztában van azzal, hogy milyen méretű változáson esik át a csapat és, hogy nagy kaland áll előttük. "Felkészítettem magam, tudom, hogy az autó milyen volt tavaly. Lemaradtak a többiek mögött, néhány alkalommal akár kélt másodperccel is lassabbak voltak ellenfeleiknél. Tudom, hogy vannak fejlesztéseik az idei autón, de ez mégis a 2012-es modell evolúciós változata. Az alapok ugyanazok, csak néhány területen jobbak.

A 2014-es talány:
Brawn elmondása szerint, 2014 remek lehetőséget biztosít a csapatnak. Az egyik fő oka annak, hogy Hamilton is a gárdához csatlakozott, a csapat "™beszállító titulusa"™. "Nem áll szándékunkban 2013-at feláldozni a következő évért. A maximumon akarunk pörögni. Ebben voltunk gyengék tavaly. Az idény első felét erősen kezdtük, majd visszaestünk. Idén nem áll szándékunkban újra megtenni ezt a szívességet ellenfeleinknek. 2013-ban folyamatosan a jelenre fogunk gondolni, nem pedig a jövővel foglalkozni." A Mercedes érdekes döntéssel áll szemben, hogyan is hozhatja ki a maximumot a Hamilton-faktorból idén úgy, hogy már a 2014-es technikai regulációkat és változtatásokat is szem előtt tudják tartani.
