DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

A Marussia elégedett a felállásával

Reagálva Timo Glock véleményére a csapat kijelentette, hogy ők "márpedig jól döntöttek" a pilótáikat illetően.

Timo Glock tegnapi nyilatkozatában erősen kritizálta a csapat ide felállását, szerinte nagyon nagy hiba volt mindkét pilótát fizetős újoncra cserélni, hiszen így nem fognak tudni fejlődni.

Dave Greenwood, a Marussia főmérnöke azonban kijelentette, hogy nagyon is meg vannak elégedve a két versenyzőjükkel, mindkettőjük pozitív első benyomást tett a jerezi teszteken.

"Mind Luiz, mind pedig Max pontosan azt hozta múlthéten, amit vártunk tőlük, és elégedettek vagyunk a teljesítményükkel. " - mondta Greenwood. "A kocsi sem volt teljesen tökéletes, akadtak hibák, de úgy gondolom, hogy kihozták a maximumot, amit lehetett. Mindkét pilótánkat dicséret illeti."

"Mindazonáltal pedig biztos vagyok benne, hogy jó évünk lesz együtt. Most főleg a mérnöki problémákkal foglalkoztunk, és nagyon jó visszajelzéseket adtak, mármint jól tudtuk használni az adatokat. Ezen az úton kell tovább haladnunk, és úgy gondolom, hogy a következő teszt is megfelelő alkalom lesz a javulásra. Abszolút nem jelent hátrányt, hogy két újonc pilótával versenyzünk, mert jól tudják segíteni a csapatot. Magabiztosak vagyunk a jövőt illetően."

A következő teszten Razia és Chilton két-két napon keresztül fogja tesztelni a Marussiát Barcelonában, a Circuit de Catalunyán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: