DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

A fejlődés soha nem lehet elég gyors

A Ferrari műszaki igazgatója, Pat Fry beismerte, nem lehet addig elégedett az új F138 fejlődésével, míg az nem lesz a leggyorsabb Melbourne-ben.

A tavalyi évben az F2012 baljós módon kezdte a tesztelést és a szezon első felében a Scuderia a felzárkózással foglalkozott, annak ellenére, hogy Fernando Alonso segítségével sokáig harcban voltak a két világbajnoki címért. Fry beismerte a tavalyi évben folytatott fejlesztések nem vitték el rossz irányba az idei autó tervezését és elmondta, elégedett az F138 teljesítményével, melyet a múlt héten Jerezben mutatott.

"Az idei autó sokkal inkább továbbfejlesztés, mint forradalmi újítás, hasonló koncepcióra épült mint az F2012 és valójában kevés olyan terület van a teljesítményben, ahol úgy gondoljuk előnyre lehet szert tenni. Az autó finomításra került, néhány területen nagyobb mértékben, mint máshol, de valójában az F138 a tavalyi autó továbbfejlesztése. Azt hiszem, hogy a 2012 végi harcról minden élcsapat azt mondja, befolyásolló 2013-ban. Bizonyos szempontból szerencsések vagyunk, mert már elvégeztünk strukturális változtatásainkat, így a tavalyi autóval is tudtunk dolgozni, miközben az idei autót is fejlesztettük."



Fry megerősítette, hogy az autó, mellyel Massa Jerezben tesztelt a múlt héten messze van attól a konstrukciótól, amellyel a brazil pilóta és Alonso Ausztráliában fog versenyezni.

"Ami az autó elindítását illeti, jó munkát végeztünk mechanikai és tervezési szinten, sok plusz súlytól szabadultunk meg. A legnagyobb kihívást az aerodinamika jelentette, mivel a megszokottnál talán három hónappal később kezdtük a munkát. Utol kellett érni magunkat és sok változás lesz látható majd a leleplezett autóhoz képest, már új alkatrészek kerültnek fel rá a második teszten, majd újabb nagy csomag készül az utolsó gyakorlásra, így sok minden változik. Az elmúlt 18 hónapban-két évben komoly változáson ment át módszertanunk. Bizonyos mértékben átalakítottuk a folyamatokat és elégedett vagyok az eddig megtett fejlődéssel. DE számomra a fejlődésünk soha nem lehet elég gyors és úgy érzem, még sokat kell tenni. A harmadik teszten már jobb elgondolásunk lesz a valódi teljesítményről, de csak akkor leszek elégedett, ha Melbourne-be megérkezünk és bizonyítjuk, miénk a leggyorsabb autó."

A jövő évi szabálykönyv nagy mértékben eltér a 2013-ban alkalmazottól és így a csapatoknak két párhuzamos programot kell végezniük, de Fry bízik benne, hogy az alakulat átalakított struktúrájának köszönhetően Maranellóban meg tudnak birkózni a feladattal.

"Az a tény, hogy a 2014-es autó teljesen más lesz - aerodinamikailag a kipufogó hatása megváltozik a turbóval és a kipufogó elhelyezkedése is más lesz, az első vezetőszárny új lesz, míg a hátsó szárny is komoly változáson megy át - ez azt jelenti sok, 2013-ban elvégzett munkát jövőre már nem tudunk hasznosítani, amely megnövekedett terhelést jelent az aerodinamikai részlegek és a tervezési osztály számára. Azonban azt hiszem a tervezés nagyon jól működik az átalakított személyzeti felépítéssel, a motorért felelős részleggel tudnak együtt dolgozni. Elmondható, óriási munkát kell elvégezni mindkét autóval és korán megkezdjük 2014-es autónkkal a munkát azért, hogy jó pozícióban legyünk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: