DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

Nagy lábon él Hülkenberg

Nem a német pilóta pénzköltési szokásai okoznak problémát új csapatánál, egyszerűen túl nagy a lába.

Nico Hülkenberg a Force Indiától igazolt a Sauberhez, és a múlt heti jerezi teszten már rótta is a köröket újdonsült csapatával. Az autóval nagyon meg van elégedve, de egy kis kellemetlenség azért akadt: "A lábujjaim megakadtak a szűk pilótafülkében, amikor a pedálokat nyomtam" - nyilatkozta Hülkenberg a Bildnek. Hamar megoldották ezt a kis problémát, a német elmesélte, a cipője sarkából vágtak le egy kicsit, hogy nagyobb helye legyen a lábának.

Úgy tűnik a Sauber tavalyi pilótáihoz alakította az új, C32 névre hallgató autójuk elejét. Kamui Kobayashi és Sergio Perez ugyanis alacsonyak, míg Nico Hülkenberg 185 centiméter magas, ami egyébként ritkaságnak számít, a jelenlegi mezőnyben rajta kívül csak Mark Webber nőtt ilyen nagyra. Korábban 180 centiméter feletti pilóta is kevés volt a Forma-1-ben, a 2013-as versenyzők közül azonban Jenson Button, Romain Grosjean és Jean-Eric Vergne is eléri ezt a magasságot.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: