A hétszeres világbajnok először 2006-ban akasztotta szögre a sisakját, akkor Kimi Räikkönennek adta át a helyet a Ferrarinál. Ezt követően a maranellói csapat tanácsadójaként dolgozott, de a munka nem igazán kötötte le. 2010-ben amikor a Mercedes úgy döntött, gyári csapatot indít a Formula-1-ben Michael Schumacher csatlakozott korábbi sikerkovács csapatfőnökéhez, Ross Brawn-hoz. A német pilóta három évre szóló szerződést kötött a Mercedesszel, majd 2012-ben többször lehetett már hallani Schumacher visszavonulásáról. Szeptemberben kiderült, Lewis Hamilton lesz Nico Rosberg csapattársa a brackley-i alakulatnál és Schumacher állás nélkül marad. A hétszeres világbajnok a Japán Nagydíj hétvégéjén aztán hivatalosan is bejelentette, véglegesen visszavonul.

A Mercedes főigazgatója, Nick Fry szerint az idei évben érezhető lesz Schumacher hiánya.
"Még nem kezdődött meg a versenyszezon, Schumacher hiányát nem igazán lehetett érezni a nézőszámon. A tesztekre mindig kevesebb ember látogat ki, csak a valódi rajongók azok, akik először szeretnék látni az új autókat. Michael több millió rajongóval rendelkezik és mindnyájuk számára hiányozni fog bálványuk. Néhányan egyszerűen nem mennek el a versenyre és akkor Schumacher hiánya érezhető lesz."
A héten Jerezben már megkezdődött a tesztelés és a pálya szóvivője közölte, kisebb a nézőszám mint korábban, ám ez annak tudható be, hogy a spanyol Fernando Alonso kihagyta az első szezon előtti gyakorlást.