A finn pilóta folytatta az aerodinamikai kiértékeléseket, mivel Jerezben az időjárás továbbra is jó volt. A munkát piros zászlós megszakítások hátráltatták. A pályát is meg kellett javítani, ezért a teszt 30 perccel meghosszabbodott.
A csapat most visszatér Enstone-ba, a tesztelés február 19-én, Barcelonában folytatódik.
Kimi Räikkönen:
"Folytattuk tegnapi munkánkat és jól fejlődtünk. A legjobb időt értük el, de ez semmit nem jelent a tesztelés során. Arra koncentrálunk, hogy az autó alkatrészeit teszteljük, de sikerült közben a beállítást is hozzám igazítani. Természetesen még ezen a területen dolgozni kell, de ezért vagyunk itt. Az autó erős és úgy tűnik tudjuk, merre kell menni. Meglátjuk, mi történik Barcelonában."
James Allison, műszaki igazgató:
"A téli hónapok során a gyárban rengeteg munka folyt az autó felkészítésével, ilyenkor mindig nagy megkönnyebbülést jelent, ha a tesztelés végre megkezdődik; nemcsak azért mert a nyomás visszatér, hanem azért is, mert lehetőségünk van megtudni, milyen munkát végeztünk. Ez nagyon izgalmas az egész csapat számára, de ugyanakkor idegesítő is. Szeretnénk, ha teljesítményünk jó lenne, de tudjuk, számos lehetőség rejlik az összetett autóban. Jó első tesztünk volt. Az autó versenyképesnek tűnik és miközben a háttérbeli problémákat meg kell oldani, elégedettek vagyunk az E21 megbízhatóságával. Jerez már a múlt, gondolataink a tíz nap múlva kezdődő barcelonai tesztre koncentrálódnak. Sok munka áll előttünk, de várjuk a következő tesztlehetőséget."
Megtalálta az irányt a Lotus
https://formula.hu/f1/2013/02/08/megtalalta-az-iranyt-a-lotus 2013-02-08 19:26:00 2013-02-08 19:26:00
Kimi Räikkönen második napját tölthette az E21 volánja mögött, a jerezi teszt zárónapján a leggyorsabb kört érte el.