Az ausztrál csapattársa az idén is Jean-Eric Vergne, akik meglepő módon újra lehetőséget kaptak a kisbikáktól a bizonyításra. Múlt évben Ricciardót a csapat irányította, nem nagyon volt beleszólása a dolgokba, de idén úgy érzi, hogy ez változhat.
"Már most, teszt alatt úgy érzem, hogy jobban együtt tudunk dolgozni a mérnökökkel, mint múlt évben" - nyilatkozta a pilóta Jerezben. - "összeszoktunk, és a közös tapasztalatok miatt nagyobb a bizalom a két fél között. Múlt évben a csapat a korábbi adataira támaszkodott, de most mintha sokkal hatékonyabb lenne a csapat az újítások terén."
"Már végre hallgatnak ránk, mert tudják, hogy megkomolyodtunk és tudjuk, hogy miről beszélünk, vagy legalábbis úgy beszélünk, mintha tudnánk" - tette hozzá viccesen az ausztrál. - "Bár mindig is nagyon magabiztos voltam az autóban, most még az eddigieknél is nagyobb magabiztossággal ülök be a volán mögé. Száz százalékosan bízom magamban, és tudom, hogy sokat fejlődtem 2012-ben."