A Marussia a Caterhamhez távozó Charles Pic helyére az újonc Max Chiltont választotta, majd januárban a tapasztalt Timo Glockkal szerződést bontott, hogy a helyére egy másik fizetős újonc pilótát, Luiz Raziát szerződtesse le. Razia szerint azonban nem fog hátrányt jelenteni a csapat számára, hogy két újonc pilótája lesz.
"Azt mondhatom, hogy lesz néhány nehéz pillanatunk, de ez nem probléma" - nyilatkozta Razia. - "A csapat számára ez nehéz döntés volt. Úgy gondolom, hogy közösen kell ezzel megbirkóznunk, munkával keresztüljutni az összes nehézségen, ami vár ránk, így végül egy jó autónk lehet. Van néhány pálya, amit nem ismerek, és sok az újdonság is, ezért szükség lesz egy kis időre, hogy felvegyem a ritmust. A GP2-es pilóták azonban jók ebben."
Razia ugyanakkor kétségtelennek érzi, hogy kiérdemelte a helyét a Formula-1-ben. "Egész életemben ezért küzdöttem, és végül megkaptam a lehetőséget. Ez egy nagyszerű dolog, megmuthatom és bizonyíthatom nem csak magamnak, de mindenki másnak is, hogy én az F1-be tartozom. Először is azonban keményen kell dolgoznom, mert nagyon későn kerültem a csapathoz. Fel kell zárkóznom tehát és minden dologban előre kell lépnem, amit csak meg tudok tenni az autóban."