DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 22. péntek
F1

Elégedett Chiltonnal a Marussia

A Marussia F1 Team harmadik tesztnapját töltötte a jerezi pályán, Max Chilton ütl vissza az autóba.
Két rövidített nap után a csapat további kilométereket tett az MR02-be, teljesítették az első versenytávot.

Délelőtt néhány nehézség akadt az elektronikával, amely befolyásolta a programot, így a versenytávon végzett munka elején sok időt töltött a csapat a garázsban. A mérnökök remekül dolgoztak a csapat műszaki partnereivel, megoldották a problémákat és az alakulat az autó műszaki rendszereinek megismerésére tudott koncentrálni.

Délután a csapat teljesítette a versenytávon végzett munkát, majd a teljesítménybeli programra váltottak.

Max Chilton:
"Elégedett vagyok második napommal az autóban és örülök, hogy többet tudtam kihozni az autóból. Nyilvánvalóan mindnyájunk számára ezek nagyon korai napok, de vannak pozitív jelek és izgatott vagyok. A versenytáv egészen jól sikerült és kezdjük megérteni, hogyan kopnak a 2013-as abroncsok. A hosszú munka elvégzésére szükségünk volt, nagyszerű érzés volt a nap végén új abroncsokkal menni, többet kihozni az autó teljesítményével. Amit találtunk az nagyon bíztató és ez a csapat számára nagy lökést ad az MR02 fejlesztésének ezen korai szakaszában."

John Booth, csapatfőnök:
"összességében a mai nap sokkal pozitívebb volt és jó irányba haladunk. Nem vagyunk elégedettek a megtett kilométerrel, de bíztató az, amit néhány területen találtunk most, hogy versenytávot teljesítettünk. Mivel ez volt Max utolsó napja a héten az autóban, úgy döntöttünk, teljesítménybeli programot írunk elő számára. Még messze vagyunk az autó beállításának optimalizálásától és van néhány terület, ahol dolgoznunk kell. Várjuk a holnapot Luiz Raziával, akivel ezeken a területeken dolgozunk, miután megbízhatósági munkát végzünk délelőtt. Köszönet Max-nek az újabb nagyszerű napi munkáért. Egyik pilóta számára sem volt eddig ez könnyű, de Max jól reagált. Helyesen becsüli fel a teszten történteket és jól alkalmazkodik, miközben a csapat a gyerekbetegségeket próbálja kiküszöbölni az autóval."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: