A finn pilóta az idei évben a Williams pilótája lesz, Bruno Senna helyét foglalhatta el miután a 2012-es szezonban a csapat tartalékpilótájaként tanulhatott, Bottas elmondta már nagyon várja a versenyzést.
Csütörtökön véget ért a várakozás, Maldonadótól megkapta az autót és a jerezi teszt csütörtöki és pénteki napján a pályán dolgozhat. Annak ellenére, hogy csak a Williams 2012-es autójába ülhet Bottas örül, hogy a Formula-1-be vezető hosszú út végére ért.

"Sokkal jobb itt várni. Két napot vártam, de ez nem számít, mert tudom, lesz még következő két napom és az idei évben többször autóba ülhetek. Ez egy más érzés és nagyszerű érzés, hogy végre minden elkezdődött."
Annak ellenére, hogy elfogadta a Williams állásajánlatát és más szériában nem állt rajthoz Bottas 2012-ben több alkalommal is vezethette az FW34-et és elmondta, nem felejtette el, hogyan kell riválisai ellen kerék-kerék elleni harcot vívni.
"A motivációval soha nem volt probléma, de elmondhatom, most vagyok a legmotiváltabb. Azt hiszem a legutolsó verseny amikor rajthoz álltam az 2011 végén volt a Formula-3-ban. Rég volt, de én ezt nem így érzem. Úgy érzem készen állok a versenyzésre. Azt hiszem a fő cél, hogy pilótaként javuljak, de magasra teszem a lécet már a szezon elejétől kezdve. Már az első versenyen szeretnék Pastorral haladni, tanulni és versenyről versenyre javulni."