Ennél érdekesebb volt, hogy Lewis Hamilton először ülhetett éles körülmények között a W04 volánja mögé, míg a McLarennél a pótlására érkező Sergio Perez szintén első alkalommal indult mért körökre az MP4-28-assal. A Marussia hivatalosan is bejelentette, hogy Razia lesz idén Max Chilton csapattársa. Az újonc rögtön autóba is szállt, irány a mély víz. Fél órával aztán az edzés megkezdését követően, Daniel Ricciardo alatt megállt a Toro Rosso a 10-es és 11-es kanyarok között, épp az Ayrton Senna sikán előtt. Gyorsan meg is vizsgálták a pályát és jelentették, hogy olaj nem folyt az aszfaltra. A versenygépet tíz perc alatt visszaszállították a bokszba, a piros zászlót tehát gyorsan feloldották, folytatódhatott az edzés.

A Torónál gyorsan vissza tudták küldeni Ricciardót a pályára
Szépen lassan az összes pilóta kilátogatott a pályára és elkezdte a mért köröket autózni, a rajtokat és boksz kiállásokat gyakorolni. Az élen Webber, a visszatérő Ricciardo és Grosjean váltogatták egymást. Közben Paul Hembery, a Pirelli motorsport igazgatója is megszólalt: "az új keverékek második napja teljesítenek éles körülmények között. Eddig minden elvárásnak megfelelnek, de még nagyon az elején vagyunk."
A Force India a twitteren közölte: "Az aerodinamikai munkálatok nagy részét sikerrel befejeztük." Nem sokkal 10_00 óra előtt aztán másodjára is lengetni kezdték a piros zászlót. Ezúttal Lewis Hamilton került bajba, de komolyabb problémával kellett megküzdenie, mint Ricciardónak. A brit pilóta Mercedesének kerekei beblokkoltak a 6-os fordítóban és a kavicságyon átcsúszva, egyenesen a gumifalba csapódott. Hamilton kiszállt a versenygépből és komoran elsétált a környékről. Az autó csúnyán megsérült. Később a Mercedes felelős mérnöke, Jon Noble jelentette, hogy a balesetet a hátsó féknyomás megszűnése okozta, bővebben később nyilatkoznak.

Mindenki rendben van... csak az autó nem tudná ezt mutatni
Felipe Massa ideje figyelemreméltó. A mezőny eleje 1:19-es időket fut, Massa legjobbja 1:39 14 kör alatt. Vajon mit tesztel a Ferrari? Az élen mindenesetre Grosjean áll ebéd előtt, mögötte Ricciardóval és Hülkenberggel.
Ãllás a félidőben:
1. Grosjean Lotus 1:19.080
2. Ricciardo Toro Rosso 1:19.134
3. Hülkenberg Sauber 1:19.502
4. Hamilton Mercedes 1:19.519
5. di Resta Force India 1:19.549
6. Perez McLaren 1:19.572
7. Webber Red Bull 1:19.841
8. vd Garde Caterham 1:22.341
9. Razia Marussia 1:24.398
10. Maldonado Williams 1:27.124
11. Massa Ferrari 1:39.697