Button majdnem egy másodperccel volt gyorsabb legközelebbi riválisánál, Mark Webbernél. A brit pilóta 37 kört tudott teljesíteni, annak ellenére, hogy autójában az üzemanyagpumpa tönkrement, ám Button elmondta, az idők nem jelentenek semmit a szezon előtti tesztelés ezen korai szakaszában.
"Őszintén szólva meglepődtem, amikor láttam az eredményt a kijelzőn, de ez nem jelent semmit. Azt hiszem, néhányan kevesebb üzemanyaggal mentem, mint mások és néhányan sokkal több üzemanyagot cipeltek az autóban, mint a többiek, így ki tudja? Már megkaptam azt a kérdést, hogy ez egy világbajnoki autó-e. De ki tudja? A legfontosabb dolog, hogy nagyszerű az autóban ülni és a köridők most még semmit nem jelentenek. Még az utolsó teszten sem, a z első verseny az, amikor valóban meg kell mutatni, mennyire vagyunk gyorsak. Ma csak tesztelünk és mindenki más dolgokat csinál. A legfontosabb, hogy az autó olyan eredményeket adjon, mint a szimulátor, ez számít."

Button autóján az üzemanyagpumpa három megtett kör után hibásodott meg, a csapat közölte, hasonló probléma lépett fel, mint Lewis Hamiltonnál az Abu Dhabi Nagydíj során, pedig az alkatrészt teljesen újratervezték. Ennek ellenére Button próbálta a pozitív részét nézni a problémának.
"Az első tesztnapon nagy az izgalom a csapaton belül és a paddockban, de számunkra ez nagyon rövid életű volt, csak három kört tudtam teljesíteni reggel és üzemanyagpumpa probléma adódott. Soha nem szeretnéd így kezdeni a tesztet, de jobb, hogy az ilyen probléma a teszt elején merül fel, nem pedig a végén, így meg tudjuk oldani a problémát. Ami az autót illeti, nagyszerű kiindulópont, de a teszt első napján nem tudtunk annyi kilométert teljesíteni, mint szerettünk volna."