Giedo van der Garde:
"Nagyszerű újra visszatérni a munkába és elégedett vagyok azzal, ahogyan az első nap alakult. Nagyon sok kört teljesítettünk, komolyabb problémák nélkül és azonnal jól éreztem magam az autóban. Az első napon minden arról szól, hogy leellenőrizzük, az autóban minden úgy működik, ahogyan gondoltuk és eltekintve a padlólemez kisebb problémáitól nem kellett változtatni az autón. Számos folyamatot végigvittünk,a mely új számomra, különösen a rajtok, mivel tavaly nem sokat végeztem belőlük, de a fő dolog számomra az abroncsok. Teljesen más, mint amit a pénteki szabadedzéseken használtam 2012-ben és a teszteken ezekre kell koncentrálni, a legtöbbet kell kihozni belőlük. Nyilvánvalóan túl korai lenne a teljesítményből bármilyen következtetést levonni, de a brazil autóhoz képest úgy tűnik, jó fejlődést értünk el a tél folyamán. Holnap hasonlóan alakul számunkra - további folyamatokon dolgozunk és néhány beállítást végzünk, remélhetőleg a lehető legtöbb kört tudjuk teljesíteni."
Cyril Abiteboul, csapatfőnök:
"Elégedett vagyok a mai nappal. Az első tesztnapot 2013-as autónk leleplezésével kezdtük, amely új festést kapok, nagyon örülök a reakcióknak, melyet a világ minden tájáról kaptunk autónkkal kapcsolatban. Mindig kockázatos valami olyat megváltoztatni, amihez a emberek ragaszkodnak, így volt ez a Formula-1-es autó festésével is, de nagyon jó válaszokat kaptunk és látva a pályán autónkat úgy tűnik, jó döntést hoztunk. Ami a teljesítményt illeti túl korai lenne megmondani, hol állunk az idei évben. Reálisan nézve a dolgokat tudjuk, nagy erőket kell mozgósítani, hogy harcolni tudjuk az előttünk álló csapatokkal, de türelmesek vagyunk és elérhető célokat tűzünk ki magunk elé az idei évre. A célok elérésének egyik kulcsa, hogy a teszteken a maximális időt töltsük a pályán, így szeretnék a következő három napban problémamentesen dolgozni és megtudni, mit tanulhatunk amikor visszatérünk a gyárba. összességében jó nap volt, újabb bonusz számunkra, hogy láthatjuk Charles és Giedo mennyire beilleszkedett a csapatba. Ez jó előjel a szezonra és nagyszerű látni, hogy pilótapárosunk jól összeillik már az év elején."
Van der Garde vitte pályára először a Caterhamet
https://formula.hu/f1/2013/02/05/van-der-garde-vitte-palyara-eloszor-a-caterhamet 2013-02-05 17:56:00 2013-02-05 17:56:00
A Caterham F1 Team a téli tesztek megkezdése előtt Jerezben leleplezte autóját, majd a CT03 az első tesztnapon pályára is gurult. Az autót a holland Giedo van der Garde vezethette.