2010 óta minden évben a Caterhamnek sikerült megszereznie az új csapatok közül a konstruktőri ponttáblázat 10. helyét. A Renault csapat egykori technikai igazgatója, Pat Symonds azonban, aki a 2009-es szingapúri ütközésbotrány miatti eltiltását követően az idei szezonban visszatérhet a paddockba, biztos benne, hogy idén már képesek lesznek érdemben felvenni a harcot a Caterhammel.
"Reméljük, hogy tiszteletreméltó munkát végzünk idén" - nyilatkozta Symonds a brazil O Estado de S.Paulo újságnak. - "2012-ben KERS nélkül is számtalan alkalommal legyőztük a Caterhamet, és most először egy hosszú fejlesztési programunk van eltervezve. És először terveztük az új autónkat teljes egészében szélcsatornában. Most már KERS-ünk is van, így reális cél idén a Caterham elé kerülni."

Symonds szerint az egyetlen probléma így a pilótáik tapasztalatlansága lehet, hiszen Timo Glock menesztését követően a Marussia autóit az idei szezonban valószínűleg két újonc pilóta, a már szerződéssel rendelkező Max Chilton és a pletykák szerint a megegyezéshez közel álló, 23 éves brazil Luiz Razia vezetheti majd. "A pilótáink teljesen tapasztalatlanok, így ha sok változtatásra lesz szükségünk, akkor az probléma lesz. De ha jó csillagzat alatt született az autó, akkor mindenki dolga könnyebb lesz."
Symonds: Felvesszük majd a harcot a Caterhammel
https://formula.hu/f1/2013/02/05/symonds-felvesszuk-majd-a-harcot-a-caterhammel 2013-02-05 13:00:00 2013-02-05 13:00:00
A Marussia istálló technikai szaktanácsadója, Pat Symonds biztos benne, hogy az idei MR02-es konstrukciójukkal képesek lesznek majd felvenni a harcot az első számú ellenfelükkel, a Caterham CT03-assal.