A Caterham sokáig tárgyalt az orosz pilótáva,l végül azonban a holland Giedo van der Garde millióinak szavazott bizalmat. "Pár nappal korábban már értesültünk a csapat döntéséről, amit el kell fogadnunk" - nyilatkozta Okszana Kosachenko az R-Sportnak. - "Azt kell mondjam, nem ezt vártuk."
Kosachenko szerint így most más lehetőségek után kell nézniük, a 28 éves Petrov azonban legfeljebb csak egy tesztpilótai állásban reménykedhet. "Van néhány ajánlatunk Vitalij számára, hogy az F1-ben és a paddock körül maradjon, így most el kell döntenünk, hogy melyik is a legjobb."

Petrov F1-ből való távozásának Kosachenko szerint csak pénzügyi okai voltak és úgy véli, hogy nagyon nagy kár, hogy az Orosz Nagydíj közeli érkezése ellenére sem voltak hajlandóak a nagy orosz cégek Petrovot jelentős mértékben támogatni. "Kell valamit tennünk, hogy hirdessük a Szocsii Nagydíjat, így ez nagy hiba volt, amit ők tettek" - nyilatkozta Kosachenko arra utalva, hogy a futam szervezői elzárkóztak Petrov támogatásától. Ãgy viszont Petrov vert helyzetbe került, mert ma az F1-ben minden a pénzről szól. "A Formula-1 jelenleg igazán drága. Valójában most nem is egy sport, csak egy show, ahol láthatóan egyre több és több fizetős pilóta lesz."
Kosachenko szerint Petrov már nem esett volna bele a fizetős pilóta kategóriájába, annak ellenére sem, hogy bizony 2010-ben ők is fizettek az F1-be kerülésért. "Én úgy hiszem, hogy egy pilóta, aki megmutatta a képességeit a Formula-1-ben az elmúlt három évben, az több támogatást is megérdemelt volna."
Petrov távozása bizonyítja, hogy az F1 többé nem sport
https://formula.hu/f1/2013/02/05/petrov-tavozasa-bizonyitja-hogy-az-f1-tobbe-nem-sport 2013-02-05 07:00:00 2013-02-05 07:00:00
Vitalij Petrov menedzsere, Okszana Kosachenko szerint Petrov távozása jól mutatja, hogy a Formula-1 többé már nem sport és kizárólag csak az üzletről szól.