Az első fecske Nico Hülkenberg volt, ő futotta meg először az installációs körét Jerezben a Sauber volánja mögött, majd őt követte Pastor Maldonado, aki a 2012-es Williams versenygéppel gördült ki az aszfaltra, hiszen ők csak február 19-én mutatják be idei modelljüket. Nem sokkal később a Caterham, a Mercedes és a Ferrari is megtette első métereit.
Az első mért kör Massa nevéhez fűzhető, aki 1:35.607-el kezdte 2013-at. Az első fél óra nagyjából történés nélkül zajlott le, egészen addig, amíg Jenson Button McLarenje meg nem adta magát és a britnek le nem kellett parkolnia autóját a négyes kanyarban. A helyszínre érkező három versenybíró semmit nem tudott csinálni az autóval, várni kellett addig, míg egy daru oda nem ért és ki nem emelte a pályáról a gépet.
A Red Bullnál Mark Webber, a Lotusnál Romain Grosjean, a Williamsnél Pastor Maldonado, a Saubernél Nico Hülkenberg, a Ferrarinál Felipe Massa, a Force Indiánál Paul di Resta, a Marussiánál Max Chilton, a Mercedesnél Nico Rosberg, a Caterhamnél Giedo van der Garde, a Toro Rossótól pedig Daniel Ricciardo, a McLarennél Jenson Button tesztel ma.
Másfél órával a kezdést követően a legtöbb kört Rosberg és Massa tette meg, szám szerint 11-et, míg a leggyorsabb szintén a Mercedes német pilótája volt, 1:20.846-os idejével. Az idő továbbra is tiszta, napos, a hőmérséklet pedig 14 fok.
Megkezdődtek a tesztelések Jerezben
https://formula.hu/f1/2013/02/05/megkezdodtek-a-tesztelesek-jerezben 2013-02-05 10:30:00 2013-02-05 10:30:00
Hivatalosan is kezdetét vette az első tesztetap a spanyolországi Jerezben. A mai napon még két autót mutattak be a célegyenesben. A Marussiát követően a Caterham 2013-as versenygépéről is lerántották a leplet 8:00 óra előtt, amikor is elrajtolt az F1 idei szezonja is.