DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 6. hétfő
F1

Ma lehull a lepel a Mercedes és a Toro új modelljéről

A Mercedes és a Toro Rosso is jelezte január elején, hogy 2013-as versenygépüket Jerezben mutatják be január elején, az első tesztetap előtti napon. Bár a Mercedes már bemutatta az interneten az új versenygépét, de a nem interaktív ceremóniára ma kerül sor.

A stuttgarti alakulat hétfőn, 13:30-kor rántja le a leplet az F1 W04-ről a jerezi versenypálya célegyenesének aszfaltján, bár nagy meglepetés már nem érheti a rajongókat, hiszen a bemutatót megelőző hétvégén online is lehetőséget adott a követőinek, hogy megtekinthessék az új autót, legalább részben. Egy alkalmazással elérték, hogy a Twitter segítségével, kattintások hatására egy interaktív garázsajtó szépen lassan kússzon fel a versenygép elől. Persze malőr nélkül ezt sem tudta megoldani a Mercedes, hiszen nem számolt azzal a lehetőséggel, hogy a rajongók megrohamozzák a honlapot, ami persze túlterheltség miatt meg is hibásodott. Később ezt a bakit orvosolták.



Előtte...

Utána

Tavaly a csapat 1955 óta először tudott győzelmet aratni Nico Rosberg révén, aki Kínában állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A német új csapattársat kapott 2013-ra, Michael Schumachert Lewis Hamilton váltotta. Hivatalosan tehát hétfőn 13:30-kor mutatja be a W04-et Ross Brawnék, melyet először Rosberg vezethet majd 5-én, csapattársa 6-án ülhet először a volán mögé.

Mindeközben a Toro Rosso is készül a nagy eseményre. A helyszín majdnem azonos, csak a faenzai egylet a boksz-utcában leplezi le 17:30-kor új alkotását, az STR8-ast. A csapat tavaly a kilencedik helyen végzett a konstruktőri bajnokságon, a pilótapáros pedig változatlan marad, továbbra is Jean-Eric Vergne és Daniel Ricciardo küzd az istálló érdekeiért. A technikai igazgatói poszton azonban történt változás, hiszen Giorgio Ascanellit James Key váltotta.



Idén a versenyzők között kifejezetten kiélezett harc várható, hiszen minden bizonnyal ez lesz Mark Webber utolsó szezonja a Red Bull volánja mögött, így jövőre akár az anyacsapatnál is találhatja magát Ricciardo, vagy Vergne.

https://www.mercedes-amg-f1.com

https://www.redbull.com/cs/Satellite/en_INT/Toro-Rosso/001242807620404

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: